Jared Isaacman lett az első civil, aki privát űrsétát tett. A SpaceX Crew Dragon kapszuláján kívülre merészkedve ő volt az, aki az elmúlt 50 évben a legtávolabbra jutott a Földtől. A kapszula helyi idő szerint 3:37-kor landolt a floridai Dry Tortugas közelében, befejezve az ötnapos útját. A fedélzeten volt a SpaceX két mérnöke és az amerikai légierő egykori pilótája is – írja a Neokohn… Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Palácsik-Ráthonyi Tímea, a 2019-ben meghalt Andy Vajna azóta az Egyesült Államokba költöző és újraházasodó özvegye megszabadult az utolsó magyarországi érdekeltségétől, írja az Mfor. Az egykori üzletasszony Instagram-bemutatkozásából is kiderül, hogy már csak extulajdonosa a nemzetközi japán stílusú luxusétterem-franchise magyarországi egységének, a Nobu Budapestnek... Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Az elkövetkező három évben Elon Musk megnégyszerezheti vagyonát, és ezzel ő lehet az első ember, aki dollárbilliomosnak vallhatja magát. A billió ezermilliárd, vagyis a dollárbillió napi árfolyamon csaknem 360 ezer milliárd forintnak felel meg. Az összeg nulláit leírni is sok, viszont nagyjából a tavalyi magyar, a KSH által folyó áron 75 ezer milliárd forintra becsült GDP ötszörösét teszi ki. Teljes cikk ►
Fotó: index.hu
A magyar lakosság pénzügyi vagyona folyamatosan nő, az elkövetkező 5 évben várhatóan Magyarország lesz a régió éllovasa, a leggazdagabb ügyfelek száma akár meg is duplázódhat a közeljövőben... Teljes cikk ►
Fotó: portfolio.hu
A vállalati sajátrészvény-vásárlások nagyon komoly vételi erőt jelentettek az elmúlt bő évtizedben az amerikai részvénypiac számára. Érdekes megvizsgálnunk a jelenlegi talán legerősebb grafikonnal bíró nagy technológiai cég, az Oracle esetét, a vállalat részvényszáma 46 százalékkal csökkent az elmúlt 13 évben. Elképesztő matematika jön ki akkor, ha kicsit ezen számok mögé nézünk. Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Közel 80 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el cégeivel elektromos autó vásárlásra Somlai Bálint, vette észre a 24.hu. Mindez azért érdekes, mert Somlai Matolcsy Ádám, Matolcsy György jegybankelnök fiának közeli barátja, cégei pedig sok megbízást kaptak már az MNB-től.Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Az amerikai háztartások vagyona a második negyedévben 163 800 milliárd dollárra emelkedett, ami új csúcs, és elsősorban az ingatlanok áremelkedésének, másodsorban a részvénypiac menetelésének köszönhető - derült ki a Federal Reserve csütörtökön közzétett adataiból. Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Közel hét éve – történetesen egy nappal a G7.hu indulását követően -, 2017. október 11-én a brazil szövetségi rendőrség leadta az úgynevezett Szélrózsa művelet zárójelentését. A nyomozás során egy olyan bűnbanda működését tárták fel, amely adócsalással és pénzmosással forintban kifejezve több százmilliárdnyi kárt okozott a brazil költségvetésnek, de hasonló értékben sefteltek drágakövekkel, illetve hamis brazil államkötvényekkel is.Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Egy elég súlyosnak tűnő hibára egész biztosan szükség volt ahhoz, hogy átcsússzanak a hazai cégbírósági rendszeren azok az ezermilliárdos vagyonok, amelyekről múlt heti cikkünkben számoltunk be. A magyar mértékkel felfoghatatlan vagyonnal rendelkező cégeknek azonban a hiba nélkül is fenn kellett volna akadnia a szűrőn, ha a folyamat bármely résztvevője kicsit is alaposabb.Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Idén júliusban érkezett Montreálból Bécsbe, majd onnan Budapestre az osztrák OE-HOZ lajstromjelű Bombardier Challenger 3500 privát jet. A légijármű a Mészáros köre által már egy ideje használt OE-HUG jelzésű magángép egy újabb verziója, és mindkét gépet ugyanaz az osztrák repülős cég üzemelteti. Az útvonaladatok alapján a milliárdos családját gyakorta reptető helikopter...Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Mint arról elsőként a G7 beszámolt, egy rejtélyes magyar vállalkozó (T. János György) papíron tizenötször gazdagabb, mint Mészáros Lőrinc. A sztori hitelességét ugyanakkor eléggé megkérdőjelezi T. János György előélete, amelyről a Privát Kopó írt részletesen. A cikkben gazdasági bűncselekmények, zavaros ügyek, guineai útlevél és hasonló történetek szerepelnek. A 444 pedig igen alaposan feltárta T. János György magyar cégügyi előzményeit, hát, az sem éppen a legtisztább... Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
A magyarok átlagos vagyona jelentősen emelkedett 2008 óta, ha az arányokat nézzük, csak kevés ország előzi hazánkat ebben. Az már más kérdés, hogy volt honnan felkapaszkodni, mindenesetre további növekedés várható. A szupergazdagok számát illetően szintén nagy emelkedést vetít előre a friss globális vagyoni jelentés, a következő 5 évben 14 százalékkal nőhet Magyarországon is a dollármilliomosok száma.Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
A vállalatok ugyanis hivatalos céges irataik és beszámolóik alapján külön-külön is ezermilliárdos nagyságrendű vagyonnal rendelkeznek. Ráadásul a tulajdonosuk is ugyanaz, aki ez alapján Európa ötödik, a világ 36. leggazdagabb embere kellene, hogy legyen, akkora vagyonnal, ami másfélszer nagyobb, mint az ismert 100 leggazdagabb magyaré együttvéve.Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Izgalmas jelenségre figyelt fel a Portfolio az utóbbi hónapokban: idén májusban a 2023 végi, majd a múlt héten a korábbi évek adatait is felfelé módosította az MNB a háztartások külföldi megtakarításainak összegére vonatkozóan. Így most mintegy ezermilliárd forinttal több pénzről tudunk (összesen 5173 milliárd forintról) az ismert külföldi megtakarításokban...Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Nemrég „az elmúlt 35 év legnagyobb ingatlanmutyijaként” értékeltük, hogy az állam 600 milliárd forintot fizet titokban Tiborcz Istvánnak és társainak – három irodakomplexumért. Mivel a mutyi pontos mértékét is meg akartuk határozni, szakértők segítségét kértük, és mostanra lett tiszta a kép...Teljes cikk ►
Fotó: valaszonline.hu
A hazai és az európai ingatlanpiacon, elsősorban a szálloda- és az irodapiacon van egy erős trend. Sokan túlvállalták magukat, vagyis 2 százalékos kamatok mellett nagyon sok hitelt vettek fel, és ahogyan emelkedtek a kamatszintek, ma már csak drágábban, 4-4,5 százalékon lehetne a hiteleket refinanszírozni.Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Az egyik hajó Steve Jobs özvegyének a tulajdona, míg a másik Ricardo Salinas mexikói milliárdos vagyonának a részét képezi. Két luxusjacht, melyek együttes értéke körülbelül 265 millió dollárt (közel 100 milliárd forint) ér, összeütközött Nápoly partjainál – írja a Daily Mail.Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
A tehetősek profitálnak abból a gazdasági rendszerből, amely a klímaválságot okozta, ezért nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a következmények semlegesítéséért – ezzel az indoklással kezdeményezik a svájci szociáldemokrata fiatalok az öröklési illeték gyökeres emelését. A hagyományokkal összhangban népszavazás dönthet a kérdésről. Ha jóváhagyják a javaslatot, elköltözhetnek az országból a gazdagok.Teljes cikk ►
Fotó: index.hu
Svájcban éles vita folyik a szupergazdagok örökösödési adójáról. A javaslat - miszerint az 50 millió frank (több mint 21 milliárd forint) feletti vagyon felét kellene megadóztatni hangos zúgolódást váltott ki a multimilliomos és milliárdos cégtulajdonosok részéről, azzal fenyegetőzve, hogy máshová költöznek...Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Az idei évben is részletesen elemeztük a magyarországi települések közötti jövedelmi különbségeket. A vizsgálat során kiderült, hogy a jövedelmek jelentős része néhány településre koncentrálódik: Telkiben az egy főre jutó SZJA adóalapot képező jövedelem 4 017 076 forint, míg Tornakápolnán 5 881 661 forint volt.Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
A vagyonkezelője ellen indított pert Nicolas Puech, az Hermès luxusmárka egyik örököse, és azzal vádolta, szerepet játszott abban, hogy kámforrá vált a családi vállalkozás részvényeiben őrzött vagyona. Elképesztően nagy összegről van szó, forintban több mint 4700 milliárdról. A bíróság nem találta igazoltnak a gyanút, bár a pénz, pontosabban az értékpapírok hollétéről nincs hír.Teljes cikk ►
Fotó: index.hu
A Bernard Arnault és családja tulajdonában lévő LVMH francia luxuskonszern közel 60 milliárd forinttal tolta meg a 2024-es olimpia költségvetését, ezért kapott saját Louis Vuitton utazóládát az olimpiai láng is.Teljes cikk ►
Fotó: index.hu
Jeff Bezos, az Amazon.com Inc. alapítója és a világ második leggazdagabb embere, jelentős vagyonvesztést szenvedett el, miután az online kiskereskedő részvényei pénteken 13%-ot estek. A Bloomberg Billionaires Index szerint Bezos nettó vagyona így 185,3 milliárd dollárra csökkent - írta meg a Bloomberg.Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
Az Egyesült Államok 741 milliárdosának együttes nettó vagyona eléri az 5,2 billió dollárt, és ez a vagyon egyre inkább a csúcson koncentrálódik. Mivel az amerikaiak legfelső 1 százaléka az ország teljes nettó vagyonának 30 százalékát birtokolja, nem csoda, hogy az elmúlt években a milliárdosok növekvő vagyona ...Teljes cikk ►
Fotó: Saját illusztráció
A felcsúti milliárdos elvileg nyaralt, amikor új cége hivatalosan is megszületett, illetve fontos lépést tett, hogy újra meghódítsa az ipari hulladékkezelés milliárdos piacát. Valahol a szépséges Monaco környékén lehetett éppen Mészáros Lőrinc, amikor megtudhatta, hogy bejegyezték a legújabb cégét...Teljes cikk ►
Fotó: MTI/Vasvári Tamás/mfor.hu
Bernard Arnault francia mágnás vagyona idén az összes többi milliárdosnál nagyobb mértékben zuhant, mivel a luxuscikkek iránti kereslet továbbra is csökkenTeljes cikk ►
Fotó: portfolio.hu
Már 1452 milliárd forintnyi vagyont rejtenek azok a magántőkealapok, amelyek a NER csúcsfejeihez, Mészáros Lőrinchez, Szíjj Lászlóhoz, illetve Tiborcz István és Matolcsy Ádám köreihez tartoznak – szúrta ki a Válasz Online a 2023-as évről szóló pénzügyi jelentésekben.Teljes cikk ►
Fotó: valaszonline.hu
Elon Musk demokratapárti szavazóból Donald Trump lelkes támogatója lett, a világ leggazdagabb embere és a novemberi elnökválasztás elsőszámú esélyese egyre inkább egymásra talál, Trump elismerően beszél Muskról, Musk pedig anyagilag is támogathatja Trump kampányát. De mit nyerhet a kapcsolatból az egyik és a másik? És mire számíthatnak ebből az egészből a befektetők?Teljes cikk ►
Fotó: illusztráció
Felszámolás alá került az Optimum Solar Zrt. bajai napelemes cég, ezt a tulajdonos Lugos Roland jelentette be a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A felszámolási eljárást június 28-án indította el a Fővárosi Törvényszék. Az Optimum Solar 2023-ban még 10,2 milliárd forintnyi árbevételt ért el, igaz, erősen veszteséges volt, ám idén az első negyedéves jelentésben már csak 347 millió forintos forgalom szerepelt.Teljes cikk ►
Fotó: BÉT | telex.hu
A 17,6 kilométer hosszú útszakaszt és egy üzemmérnökségi épületet 34 hónap alatt kell megépíteni a nyertes Duna Aszfaltnak. Mi történik? A Duna Aszfalt végezheti el az M49-es gyorsforgalmi út Ököritófülpös és Csenger közötti szakaszának, valamint az ehhez kapcsolódó kocsordi üzemmérnökségnek a tervezési és kivitelezési feladatait – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből, amit elsőként az Átlátszó szemlézett. A dokumentumok szerint a nyertes cégnek 34 hónap alatt kell megépítenie a 17,6 km hosszú, 2×2 forgalmi sávos autóutat.Teljes cikk ►
Fotó: Duna Aszfalt/forbes.hu
Feleségével együtt összesen hat trafikkoncessziót nyert el annak idején Mészáros Lőrinc öccse, Mészáros János, aki az utóbbi években követte rendkívül sikeres vállalkozó testvérét, így cégeiből összesen több mint 1,4 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött a tavalyi év után, írja az Rtl.hu.Teljes cikk ►
Fotó: Illyés Tibor / MTI
Eléggé lelassult a globális vagyon növekedése az elmúlt évtizedben. A UBS nemrég publikált Global Wealth Report 2024 című jelentése szerint míg 2000 és 2010 között az átlagos éves vagyonnövekedés 7 százalékos volt globálisan, addig 2010 és 2023 között alig több mint 4,5 százalékra mérséklődött. Míg a UBS által elemzett 56 ország mindegyike a pozitív tartományban volt 2000 és 2010 közt, a második évtizedben négy piacon – Görögországban, Japánban, Olaszországban és Spanyolországban – is csökkent a vagyontömeg.Teljes cikk ►
Fotó: hold.hu
Közel másfél évtizede zajlott le az orbáni rendszerváltás, ami után sokan – az 1989-es rendszerváltás politikusait – lazán felülmúlva mesésen meggazdagodtak, miközben a magyar gazdaság teljesítménye az EU-n belül romlott. Van egy szűk réteg, ami az átlagnál sokkal, de sokkal többet profitált az új rendszerből.Teljes cikk ►
Illusztráció: Botos Tamás/444.hu
Rengeteg kritika érte a magyar állam valaha volt legnagyobb értékű szerződését, az autópálya-hálózat nagy részének koncesszióba adását, ami opciókkal a pénzügyi modell szerint 13,7 ezer milliárd forint lett volna 35 év alatt. A Szabad Európa által kiperelt szerződéses adatok szerint ugyanakkor ...Teljes cikk ►
Fotó: MTI/Máthé Zoltán/g7.hu
Tech-papírok nélkül, évtizedek munkájával már rég felért a csúcsra, és azóta ott is maradt Európa leggazdagabb embere. Bernard Arnault a francia örökség és kultúra nagykövetének tekinti magát, de nem rest hétvégente lemenni az üzletekbe, és összegyűjteni mindent, amit hibának lát.Teljes cikk ►
Fotó: hold.hu
Míg korábban az Orbán Győzőhöz tartozó bányák növelték a családi vagyont, mára az igazán nagy pénzeket Tiborcz István befektetései hozzák. Ezzel együtt Orbán Viktor apjának cégei a 2013 előtti tíz évben kevesebb mint 900 millió forint osztalékot fizettek, majd a 2023-ig tartó évtizedben már 10 milliárd forinttal többet.Teljes cikk ►
Fotó: FARKAS NORBERT / 24.HU
Tucatnyi céges közgyűlésen vett részt Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos az elmúlt hetekben, órák alatt döntött milliárdos osztalékokról – írja a G7.hu, amely összeszedte, hogy pontosan mekkora összeget utalt ki magának a hozzá közvetlenül köthető nagyjából 30 cég közül a volt felcsúti polgármester: csak 10 cégből 61 milliárd forintot vett fel osztalékként saját maga. A lap szerint csak ez az összeg elég lenne ahhoz, hogy benne legyen valaki a 40 leggazdagabb magyar között. Persze Orbán Viktor barátjának jóval többje van, ő a leggazdagabb magyar.Teljes cikk ►
Fotó: hvg.hu
Egy egész metróvonal kijött volna abból a legalább 580 milliárd forintból, amit a kabinet titokban kifizet három – épp fejlesztés alatt álló – „kis” kormányzati negyedért a beruházási stop idején...Teljes cikk ►
Fotó: valaszonline.hu
Több mint 25 éve nem volt olyan jó éve a szupergazdagoknak, mint 2023-ban. A Capgemini tanácsadócég „World Wealth Report” tanulmánya szerint nemcsak a vagyonuk, hanem a számuk is nagy mértékben emelkedett tavaly.
A dollármilliomosok száma 5,1 százalékkal emelkedett 2022-höz képest. Az elitklubba újonnan Észak-Amerikában csatlakoztak a legtöbben, de Afrika kivételével az összes többi kontinensen is több dollármilliomos él, mint egy évvel korábban.Teljes interjú ►
Fotó: STEFANI REYNOLDS/AFP
Még tart a 2023-as céges beszámolók tanulmányozása, de alighanem megvan az egyik dobogós az osztalékversenyben: a Unity Vagyonkezelő Alapítvány tulajdonában lévő Bonitás 2002 Zrt.Teljes cikk ►
Fotó: MTI | mfor.hu
Átlépte a 9000 milliárd forintot a száz leggazdagabb magyar összvagyona a napokban megjelent „A 100 leggazdagabb magyar 2024” kiadvány szerint. A HETI HAVAS vendége a kiadvány szerkesztője: Szakonyi Péter.Teljes interjú ►
Fotó: Youtube
Majdnem duplájára nőtt a Mészáros és Mészáros Zrt. profitja egyetlen év alatt. 32,3 milliárd forint profittal zárták 2023-at. – áll az éves beszámolóban. Ez közel kétszerese az egy évvel korábbi 17,3 milliárd forintos nyereségnek.Teljes cikk ►
Fotó: hvg.hu
Ha csak a legnagyobb hazai építőipari vállalatok tavalyi eredményét nézzük, akkor igazi boom van a szektorban, több vállalatnál rekordbevételt vagy profitot hozott 2023, van olyan cég, amiből több mint 50 milliárd forintot vettek ki osztalékként.Teljes interjú ►
Fotó: ebeszamolo, Portolio.hu
Már nem Közgép néven fut Simicska Lajos cégbirodalmának egykori zászlóshajója, de a cég így is nagyobb árbevételt ért el, mint a megelőző hét évben bármikor. A tavaly év végén átkeresztelt társaság anyacége, a NER-milliárdos Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt pedig közel 21 milliárdos profitot csinált.Teljes cikk ►
8,4 milliárd forint osztalékot vehetett ki a fővárosi kaszinóbizniszen osztozó Garancsi István és Habony Árpád közös cégéből, a Garinvest Projekt Zrt.-ből a 2023-ban elért 20,4 milliárd forint adózott eredmény után.Teljes cikk ►
Fotó: RÓKA LÁSZLÓ / MTVA / 24.hu
Megjelent a 100 leggazdagabb legújabb kiadása - Szakonyi Péter, A 100 leggazdagabb 2024 kiadvány szerkesztője adott interjút A Business Class adásának a Jazzy-ban.Teljes interjú ►
Fotó: jazzy.hu
2014-ben még csak 7,7 milliárdja volt a felcsúti gázszerelőből lett üzletembernek, Orbán Viktor jó barátjának. Vagyonát tíz év alatt dagasztotta 660 milliárdosra, majd ehhez jött a tavalyi 330 milliárd. A lista második helyén nem történt változás, ott továbbra is Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója van. Az ő vagyona egy év alatt 610 milliárdról 700 milliárdra nőtt.Teljes cikk ►
Lakatos Pétert, a Videoton társ-vezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ-BusinessHungary) közgyűlése négy évre. A szakember az elmúlt 4 évben a szervezet társelnöke volt. A közgyűlés megköszönte Futó Péter leköszönő elnöknek az elmúlt 16 évben a magyar gazdasági szereplők érdekében végzett munkáját, és egyúttal tiszteletbeli elnöknek választotta meg – közölte az MGYOSZ az MTI-vel csütörtökön.Teljes cikk ►
Fotó: Illusztráció/Saját forrás
A Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet által készített kutatás, amely a „100 leggazdagabb 2024” című kiadvány számára készült, rávilágít a gazdagok és a gazdagság megítélésére Magyarországon. A felmérésből számos érdekes adat derült ki a lakosság anyagi helyzetének érzékelésével és az adóztatás kérdésével kapcsolatban. „Fizessenek a gazdagok? Igen! Adózzanak! – volt a címe a kutatást bemutató anyagnak a kiadványban.Teljes interjú ►
Fotó: propeller.hu
Az első negyedévben 4 ezer milliárd forinttal, vagyis családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona. A legjobban a vagyonos vállalkozók, cégtulajdonosok járhattak, és sokat kerestek a befektetési alapokba, részvényekbe fektetők is – derül ki a Bank360.hu elemzéséből, amely szerint a lakosság készpénz- és hitelállománya is csúcsot döntött.Teljes cikk ►
Fotó: telex.hu
Megjelent a 100 leggazdagabb magyar listája, az első dolog, ami szemet szúr, sőt, sokkolóan hat, hogy az elvitathatatlanul első helyen álló Mészáros Lőrinc mennyivel lett gazdagabb: napi szinten több, mint 900 millió forintot keresett tavaly. Mi a nyilvánvalón túl az érdekességeket is kerestük a listán. Szakonyi Péter, a 100 leggazdagabb kiadvány szerkesztője.Teljes cikk ►
Fotó: millasreggeli.hu
Idén is megjelent a 100 leggazdagabb magyart sorba állító kiadvány. Az élen nincs változás, csupán a vagyoni különbség nőtt az első két helyezett között – mondta el az InfoRádióban Szakonyi Péter, a 100 leggazdagabb 2024 kiadvány szerkesztője.Teljes cikk ►
Fotó: Saját forrás
A listán minden olyan tehetős magyar üzletember szerepel, akinek transzparens a vagyona, de azok kimaradtak belőle, akiknek a tevékenysége nem átlátható, vagy akiknek a vagyona, vagy vagyonának egy része külföldön van...Teljes interjú ►
Fotó: infostart.hu
Már 23. alkalommal állították össze a 100 leggazdagabb magyar sorrendjét és idén 17,2 milliárdos vagyonnal lehetett felkerülni a listára, és 2024-ben átlépte a 9000 milliárd forintot a száz leggazdagabb magyar összesített vagyona. Balogh Levente is a legtehetősebbek között van. Ő is elmondja véleményét a listáról.Teljes cikk ►
Fotó: rtl.hu
Közel ezermilliárd forintos vagyona van Mészáros Lőrincnek „A 100 leggazdagabb magyar” című kiadvány számításai alapján. Nem csak a felcsúti milliárdos ért azonban mérföldkőhöz: Orbán Viktor veje, Tiborcz István is belépett a 100 milliárdosok klubjába, és már a 20. leggazdagabb az országban.Teljes cikk ►
Fotó: Saját forrás
Átlépte a 9000 milliárd forintot a száz leggazdagabb magyar összesített vagyona a ma megjelent „A 100 leggazdagabb magyar 2024” kiadvány szerint. Negyedik éve már, hogy Mészáros Lőrinc vezeti a listát, vagyonát az előző évi másfélszeresére, 990 milliárd forintra becsülték. A második helyen az OTP-vezér Csányi Sándor áll 700 milliárddal, a harmadikon az MPF Holding többségi tulajdonosa, Felcsuti Zsolt 486 milliárddal.Teljes cikk ►
Fotó: portfolio.hu
Mészáros Lőrinc a legtehetősebb Magyarországon, vagyona egy év alatt a másfélszeresére nőtt. Ez derült ki "A 100 leggazdagabb magyar" című kiadvány legfrissebb számából. A leggazdagabbak vagyona együttvéve a 9 ezer milliárd forintot is meghaladta. Szakonyi Péter az összeállítás szerkesztője azt mondta Híradónknak: a szegények és gazdagok közötti különbségek évről évre nőnek. Az ATV Híradó riportja. Teljes cikk ►
Fotó: atv.hu
Egyáltalán nem gyötörte meg a tavalyi rekordinfláció a leggazdagabb magyar üzletembereket, sőt a Top 100 egy év alatt 1400 milliárd forinttal, 18 százalékkal növelte a vagyonát. A 100 leggazdagabb magyar című, ma megjelent kiadvány gazdaglistáját észáros Lőrinc immár 990 milliárd forinttal vezeti.Teljes cikk ►
Fotó: Saját forrás
Közel ezermilliárd forintos vagyona van Mészáros Lőrincnek „A 100 leggazdagabb magyar” című kiadvány számításai alapján. Nem csak a felcsúti milliárdos ért azonban mérföldkőhöz: Orbán Viktor veje, Tiborcz István is belépett a 100 milliárdosok klubjába, és már a 20. leggazdagabb az országban.Teljes cikk ►
Fotó: g7.hu
A frissen megjelenet 2024-es a 100 Leggazdagabb apropóján beszélgettünk a Heti Libazsírban.
Kijött a 100 leggazdagabb magyar listája: Mészáros Lőrincet lehetetlen előzni - ATV Start vendége Szakonyi Péter gazdasági újságíró.
Vannak a világon olyan városok, amelyekben rengeteg dollármilliomos él: New Yorkban például minden 24. lakos dollármilliomosnak számít, de az egy főre jutó vagyonban még mindig Monaco vezet. Vannak olyan várások is a világon, ahol gombamód nőnek ki a milliomosok, és egy friss jelentés arra is rávilágít, melyek a legdrágább városok a világon.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Az Egyesült Arab Emírségekben nincs személyi jövedelemadó, ezért nem kell sokat ülni a számológép felett, ha a bérleti díjakból vagy az eladásból származó nyereség utáni adót szeretnénk kiszámítani – húzta alá az Indexnek Magyar Csaba. Az okleveles adószakértő részletesen ismertette, hogy a magyar ingatlanbefektetők miért szeretik a külföldi célpontokat választani. A szakértő szerint a magyarok körében az Európai Unión belül Ciprus, Horvátország és Spanyolország a legnépszerűbb államok.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Egészen példátlan az a világon, ami keleti szomszédunknál zajlik, hogy egy köztársaság így és ilyen mértékben finanszírozza a trónfosztott uralkodócsaládját az országnak, ami ráadásul erre nem is szorul rá, hiszen Románia egyik legvagyonosabb famíliájáról van szó. Az utolsó román király elsőszülött lánya manapság már szinte árnyékállamfőként viselkedik: kitüntetéseket ad át, nagyköveteket, államfőket, sőt minisztereket fogad a palotájában és kastélyaiban az állam pénzén, és újabban már királynői rangot és megszólítást is használ.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
A Szabad Európa kiperelte az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteit, és kiderült, hogy 15-17 ezer milliárd forintba kerülhet az adófizetőknek az, hogy a kormány kiszervezte a hazai gyorsforgalmiút-hálózat nagy részét. Az üzletet elnyerő hét magántőkealapról kiderült, hogy négy Szíjj László, három pedig Mészáros Lőrinc kormányközeli üzletember százszázalékos tulajdonában van.
Teljes cikk a szabadeuropa.hu-n olvasható
A Morgan Stanley és a LuxConsult közös, 2023-as kutatása alapján a címben feltett kérdésre a rövid válasz az, hogy közel sem. A 2022-es esztendőhöz képest majdnem 8 százalékkal nagyobb volumenben, 25,5 milliárd svájci frankért exportáltak karórákat a svájci óragyártók 2023-ban. Vajon képesek lesznek idén is újabb csúcsot dönteni?
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
A Forbes magazin amerikai kiadása idén is kijött a világ dollármilliárdosait rangsoroló listájával, mi pedig összegyűjtöttük a kelet-közép-európai szupergazdagokat és a legérdekesebb sztorikat, hogy ki mivel kereste meg az irdatlan vagyonát errefelé. Számos, akár globálisan is nevet szerzett márka született például itt, Németország és Oroszország közt, de a leggazdagabb kelet-közép-európaiak táborában is akad persze olyan, aki csupán jó helyre született és tetemes summát örökölt.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
A cégcsoport fejlődése az országhatárokon belül már korlátozott, ezért stratégiai cél a külföldi terjeszkedés, elsősorban azokban az iparágakban, amelyekben idehaza is erősek vagyunk, élen az építőiparral – mondta az Indexnek adott exkluzív interjúban Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport alapító-tulajdonosa. Állítása szerint nem versenyez Csányi Sándorral – aki a barátja –, hogy melyikük az ország leggazdagabb embere, vannak ugyanakkor olyan területek, ahol igenis rivalizálnak, ilyen immár a bankszektor. A felcsúti nagyvállalkozó beszélt lapunknak arról is, mennyire intenzív a kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel, és mit szól ahhoz, hogy Lázár János szerint az országnak több Mészáros Lőrincre és Szijj Lászlóra lenne szüksége.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Donald Trump, az USA korábbi elnöke már 6 és fél milliárd dollár, nagyjából 2400 milliárd forint értékű vagyonon ül a Bloomberg szerint. Ezzel az Egyesült Államok elnöki székére pályázó üzletember a világ leggazdagabb 500 embere közé lépett.
Hétfőn még úgy volt, hogy csődközeli helyzetben van Trump, mert nem tudja kifizetni a 474 millió dolláros, majdnem 173 milliárd forintos biztosítékot egy ellene folyó bírósági ügyben. Végül ezt az összeget lényegesen lecsökkentették, 175 millió dollárra, mintegy 64 milliárd forintra, ráadásul 10 nap haladékot is kapott a korábbi elnök, hogy ezt a csökkentett összegű biztosítékot kifizesse.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Majdnem két évvel azután, hogy úgy tűnt: Jellinek Dániel érdekeltségébe került a Fortenova nevű horvát vállalat 43 százaléka – ez egyszerre Horvátország legnagyobb cége, valamint a nyugat-balkáni régió legnagyobb élelmiszer-termelő és kiskereskedelmi csoportja –, és bő másféllel azután, hogy kiderül: mégse, most három magyar nagyvállalkozó is bejelentkezett a társaságra.
Teljes cikk a 444.hu-n olvasható
Újabb szuperjachttal bővülhet a magyar milliárdosok kvázi közös luxushajóflottája: a VSquare szerint nemrég Magyarországról rendeltek egy jachtot a cégtől, amelyik a Rose d'Ort gyártotta.
A VSquare úgy tudja, a Sanlorenzo olasz cégtől a magyar ügyfél készül vásárolni egy 73 méter hosszú jachtot: a 73steel a Sanlorenzo legnagyobb modellje, a megrendelő csak 2028-ban juthat hozzá az egyedileg készülő, kb. 100 millió dolláros (36 milliárd forintba) hajóhoz.
Teljes cikk a 444.hu-n olvasható
A Budapesti Corvinus Egyetem úgynevezett vizsgabotrányával már sokat foglalkozott a sajtó, az ügy már majdnem minden adminisztratív részletét megismerhette a nyilvánosság. Csak azt nem, hogy melyik volt az a gazdag, befolyásos, jelentős Mol-részesedéssel bíró család, amelynek tagjai nyomást tudtak gyakorolni az egyetem vezetésére. Ennek eredményeként a gyereküket a többi diáktól elkülönítve, megkülönböztetve vizsgáztatták le egy tárgyból, amiből oktatói szerint nem is lett volna szabad levizsgáznia. Pedig a család nevét sokan emlegetik a Corvinuson...
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
A bizalmi vagyonkezelőknél is jobban védi a magánszférát a vagyonkezelő alapítványok rendszere, 2023 nyara óta pedig egyre több tehetős NER-közeli üzletember él ezzel a megoldással. A Hvg.hu cikke szerint a „milliárdosok új hóbortjának egyik első képviselője” ifjabb Sánta János volt, aki családjával 2023-ban már az ország 53. leggazdagabb családjának számított. A hódmezővásárhelyi család feje Lázár János ismerőse, a dohánykoncessziók egyik kedvezményezettje, sőt a dohányboltokat ellátó monopólium egyik haszonélvezője is, írja a lap.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Magyarországon is látunk a felső tízezerben olyan családokat, amelyekben az emblematikus családfő gyerekei is aktívak az üzleti életben. Csányi Sándor fiai közül Attila és Péter is fontos menedzserek, de azért a stafétabot átadása még nem történt meg. A Master Goodot vezető Bárány László, illetve fiai, László és Péter, vagy a Futurealt irányító Futó Péter és fia, Gábor, is jó példa arra, hogy az alma nem esik mindig messze a fájától.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Külföldi milliárdosok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy Magyarországon egy vagyonkezelő alapítványban helyezzék biztonságos helyre a pénzüket. Van, aki élt is a csábító lehetőséggel.
Nemcsak a leggazdagabb magyarok, hanem külföldi milliárdosok számára is vonzó konstrukció lett az Orbán-kormány által kitalált vagyonkezelő alapítvány. Bírósági adatok szerint tavaly december 22-én jegyezték be az Arimatheai József Vagyonkezelő Alapítványt, az alapítója pedig az olasz Vincenzo Trani.
Teljes cikk az mfor.hu-n olvasható
Közzétette friss vagyoni kiadványát az MNB, amelyben korábban nem elérhető adatokat is publikáltak a háztartások vagyonelemeinek részletes bemutatásával. A kiadványból például kiderül, hogy a nettó vagyon eloszlásában kis mértékben csökkent az alsó és legfelső jövedelmi tizedek közötti különbség, jelentős arányú pénzügyi vagyon viszont csak a felső tizedeknél látható. Az MNB szakértői azt is elárulták, mi az a három dolog, amivel nagy vagyonokat lehet ma felhalmozni Magyarországon.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Egy évvel ezelőtt egy amerikai shortos cég, a Hindenburg Resarch komoly vádakat fogalmazott meg Ázsiai akkori leggazdagabb emberével, Gautam Adanival és cégbirodalmával szemben. Adaniék hiába tagadták a vádakat, a befektetőket ez nem győzte meg: egy ponton közel 120 milliárd dollárt is meghaladta a milliárdos cégeinek tőzsdei vesztesége. Ennek következtében Adani személyes vagyona néhány hét alatt több mint felével csökkent. Egy évvel később azonban mintha mi sem történt volna: Adani ismét közel áll hozzá, hogy Ázsia leggazdagabb embere legyen, vagyona pedig egy év után először lépte át a 100 milliárd dollárt. Megnéztük, hogy minek köszönhető a milliárdos cégbirodalmának nem mindennapi feltámadása.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
A 2023-as év a magyar vállalkozástulajdonos családok életében a bizalmi vagyonkezelési konstrukcióról szólt. Ugyanis a jogalkotó egy régi lehetőséget szüntetett meg, amely korábban sok visszaélésre adott alkalmat. A változástól való félelem viszont sokakat azonnali lépésre késztetett, ami számos jogi kérdést nyitva hagyhatott. Ezeket érdemes most végiggondolni!
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Vlagyimir Potanyin sikeresen fellebbezett a brit Legfelsőbb Bíróságon volt felesége Nornickel-részvényekre vonatkozó igénye ellen, ám az ügy még nem zárult le. A legfrissebb jogi fejlemények szerint Vlagyimir Potanyin, az orosz üzleti élet egyik meghatározó alakja és egyben Oroszország második leggazdagabb embere (Andrej Melnicsenko orosz-emirátusi milliárdos vállalkozó mögött), sikeresen fellebbezett volt felesége, Natalija Potanyina követelése ellen, amely a Nornickel bányavállalatban lévő részesedésének jelentős részére irányult...
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Bernard Arnault, az LVMH luxuscég milliárdos elnök-vezérigazgatója lett pénteken a világ leggazdagabb embere, megelőzve Elon Muskot is. Arnault és családjának vagyona egy nap alatt 23 milliárd dollárral nőtt 206,6 milliárd dollárra, míg Musk épp 205,7 milliárdot tudhat magáénak. Mögöttük Jeff Bezos áll, 181,6 milliárddal.
Hogy honnan jött ez a sok pénz?
A telex.hu cikkéből kiderül...
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
A megélhetési válság szerte a világon elérte már a tehetősebb középosztályt is, amely visszavett a luxustermékek vásárlásából, nem várt bevételcsökkenést okozva ezzel a legnagyobb cégeknek. Az úgynevezett „fehérgalléros recesszió” és a „globális lassulás” új kihívás elé állítja a luxusmárkákat, amelyek eddig dúskáltak a vásárlók még a koronavírusos években felhalmozódott megtakarításaiban.
Az év végén az iparágnak további riadalmat okozott a világ legnagyobb luxuswebshopjának csak épphogy elkerült csődhelyzete is, ami azt mutatja, hogy hatalmas, kipukkanásra váró lufik vannak a rendszerben.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Az elmúlt hetekben sorra írtuk meg a NER és a leggazdagabb magyarok újonnan gründolt vagyonkezelő alapítványait. Most ezeket listázza az mfor.hu cikke.
Teljes cikk a mfor.hu-n olvasható
Közzétette idei egyenlőtlenségi jelentését az Oxfam. A globális szegénység ellen küzdő szervezet szerint a koronavírus-járvány okozta lezárások és az orosz-ukrán háború után elszabaduló infláció megtépázta a bolygó legszegényebbjeinek vagyonát, az emberek életszínvonala stagnál. Eközben a szupergazdagok vagyonfelhalmozása ütemesen növekvő pályára állt: az öt leggazdagabb ember az új évtizedben megduplázta vagyonát, tíz éven belül pedig megszülethet a világ első dollárbilliomosa.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Ahhoz képest, hogy milyen kicsi és szegény az ország, elég sok a vagyonkezelő alapítvány és a bennük felhalmazott érték. Két újabb példa a NER-ből.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy bizonyos NER-körökben szinte már cikinek számít, ha az embernek nincs egy vagyonkezelő alapítványa. Az kevésbé meglepő, hogy a széles körben ismert milliárdosok, mint Csányi Sándor és Hernádi Zsolt megcsinálta a maga alapítványát, de a NER kevésbé nevezetes, de jelentős pénzek felett diszponáló arcai is gründoltak már maguknak egy ilyen civil szervezetet. Két nevet és két vagyonkezelő alapítványt mutatunk most be...
Teljes cikk az mfor.hu-n olvasható
Ha a világ öt leggazdagabb embere naponta egymillió dollárt (kb. 350 millió forint) költene el a pénzéből, 476 évig tartana, mire elfogyna az összesített vagyonuk – derül ki az Oxfam egyenlőtlenségekkel foglalkozó idei jelentéséből, amit a davosi Világgazdasági Fórum kezdetére időzítettek. Rengeteg érdekes adatot találhatunk még benne ...
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Tavaly ismét lendületet vett a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon bővülése, december végével meghaladta a 9500 milliárd forintot. Kevésbé derűlátóak azonban a privátbanki vagyonra ható kockázatok kapcsán a hazai szolgáltatók, a Portfolio friss, Privátbanki Felmérésében a szabályozói és piaci környezet miatt aggódnak leginkább, de a hazai gazdaságpolitika és a magyar gazdaság helyzete is fejtörést okoz. A legnagyobb vagyont továbbra is az OTP Private Banking kezeli, de a többiek sem maradtak tétlenek: az OTP és az MBH mellett már a K&H és az Erste privátbankja is több mint 1000 milliárdos ügyfélállományt kezel.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Nagy visszhangot keltett, hogy egy év alatt 221 millió fontot (átszámítva kb. 9,7 milliárd forintot) keresett Denise Coates, a Bet365 fogadóiroda vezérigazgatója, alapítója és jelenlegi többségi tulajdonosa.
A CNN szerint Coates a 2022-es fiskális évben (amely 2023. március 26-án ért véget a briteknél) tette zsebre a fenti összeget.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Bejelentette Marlene Engelhorn osztrák milliárdos, hogyan osztaná szét vagyonának nagy részét – írja a Standard. Engelhorn 50, az osztrák társadalmat reprezentatívan lefedő, de ezen kívül véletlenül kiválasztott emberre bízná a döntést, hogy hogyan költsenek el az örökségéből körülbelül 10 milliárd forintnyi összeget.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Új gazdasági nagyhatalmak emelkednek fel az évszázad közepéig, köztük India, Indonézia, Szaúd-Arábia, Chile, Etiópia és Malajzia. Mindegyikük nagy ambíciókat dédelget a világgazdasági státuszuk növelésére. Bejáratott sikerrecept azonban nincs, több kezdőpozícióból indulnak a világgazdaság feltörekvő versenyzői.
Narendra Modi indiai miniszterelnök célja, hogy India 2047-re a magas jövedelmű országok elitcsoportjába tartozzon. Mindeközben az indonéz vezetők versenyt futnak az idővel, és a század közepét célozzák meg, mielőtt az elöregedő népesség gátját szabná a növekedésnek. Hasonlóképpen, Szaúd-Arábia trónörököse, Mohamed bin Szalmán azt tervezi, hogy országát diverzifikált gazdasággá alakítja át, mérsékelve a nemzet olajfüggőségét.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Nem csak egyedi hóbort: a szupergazdagok autókényeztető garázsokban, sőt a nappalijukban tárolják a méregdrága verdáikat, a tengeren túl és Európában egyaránt.
Az ingatlanfejlesztő milliárdos Gil Dezer négyszintes tetőtéri penthouse-ából – hatvanemeletes miami lakópalotája tetején – lenyűgöző kilátás nyílik a Bahamákra, ő azonban inkább tizenegy kedvenc autójából álló flottáján legelteti a szemét.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Mészáros Lőrinc legutóbb 660 milliárd forinttal vezette a gazdaglistát, és a nevén szereplő javak alapján a Forbes dollármilliárdosai közé is bőven befért. Pedig az egykori gázszerelő csak tíz éve került a milliárdosok krémjébe, és példátlanul rövid idő alatt vált az ország leggazdagabb emberévé. Megnéztük, milyen állomásokon keresztül vezetett az út ezermilliárdos üzletekig és a 62 méteres luxusjachtig.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
A L'Oréal vagyonának örököse és igazgatótanácsának alelnöke, Francoise Bettencourt Meyers lett az első nő, akinek a vagyona elérte a 100 milliárd dollárt.
A vagyona csütörtökön 100,2 milliárd dollárra (körülbelül 34 ezer milliárd forint) ugrott a Bloomberg Billionaires Index szerint. A mérföldkőhöz hozzájárult, hogy a nagyapja által alapított L'Oréal SA szépségápolási termékbirodalom részvényei soha nem látott magasságba emelkedtek, amit az 1998 óta nem látott növekedéssel sikerült elérni...
Teljes cikk a blikk.hu-n olvasható
Elon Musk, Mark Zuckerberg, Jeff Bezos és Bill Gates több tízmilliárd dollárral lett gazdagabb idén, míg velük szemben Gautam Adani és Carl Icahn sokat vesztett, de éhen halni ők sem fognak. Idén a mesterséges intelligencia körüli nagy felhajtás sokat segített világ leggazdagabb embereinek.
Teljes cikk a vg.hu-n olvasható
Fedezze fel, kik azok, akik a 2023-as év zárásakor a milliárdosok ranglistájának élén állnak.
A teljes lista megtalálható a velvet.hu-n, Ring Tamás cikkében.
Teljes cikk a velvet.hu-n olvasható
Hosszú idő után tavaly fordult elő újra, hogy az új milliárdosok közül jobban vagyonosodtak azok, akik örököltek, mint akik saját vállalkozásaikkal törtek fel. A leggazdagabb amerikai családokban irtózatos összegeket megmozgatva zajlik a vagyonátadás, a gazdasági és politikai hatalommal felvértezett örökösök pedig egy újfajta arisztokráciában erősíthetik meg a pozíciójukat.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Lengyelországban terjeszkedik a hazai közbeszerzések egyik legnagyobb nyertese, a Duna Group –derült ki a cégcsoport keddi közleményébből.
„A Duna Aszfalt Zrt. tájékoztatja a közvéleményt, a hitelezőit és a kötvénybefektetőit, hogy a Duna Group Közép-Kelet Európai üzletfejlesztési terveinek végrehajtása keretében megállapodást kötött a Mota-Engil SGPS SA társasággal a Mota-Engil Central Europe cégcsoport megvásárlására, amely Lengyelország építőipari és ingatlanfejlesztési piacának aktív szereplője” – írták.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
A 70 éves és idősebb amerikaiak kollektív vagyona 2019 vége óta több mint 14 ezer milliárd dollárral nőtt, ami így az ország vagyonának 30%-át teszi ki - jelentette a Bloomberg.
Jelentősen nőtt a világjárvány alatt a 70 éves és idősebb amerikaiak kollektív vagyona annak ellenére, hogy e demográfiai csoport többsége már nem tartozik a munkaerőhöz. A Federal Reserve adataiból kiderül, hogy az idősebb baby boomerek ezen csoportja több mint 14 ezer milliárd dollárnyi vagyont halmozott fel 2019 vége óta...
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Mészáros Lőrinc birodalma az évek során hatalmasra duzzadt - az pedig nyilvánvaló, hogy a cégeket nem egyedül Mészáros vezeti, egyengeti. Neki is vannak segítői és bizalmasai, akikről valamiért csak kevés szó esik - a Partizán most őket mutatja be, azokat az embereket, akikben Mészáros Lőrinc megbízik, akiket nem hagyott az út szélén, sőt, nem egyszer nagyon is felemelt. Ismerjétek meg az ország leggazdagabb emberének csapatát, a földmérőből lett topmenedzsertől kezdve a fantompárt-delegált új “vőn” át a segítőkész vidéki polgármester feleségéig.
Megtekintés a Youtube-n
Balázs Attila nevét még talán nem olyan sokan ismerik az országban, de cégét, a Bayer Constructot és annak beruházásait már annál többen. Az építőipari óriásvállalat egyre inkább megkerülhetetlen szereplőnek tűnik a piacon, olyan projektek fűződnek a nevéhez, mint a Puskás Aréna felújítása vagy a Bosnyák térnél épülő Zugló Városközpont projekt.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Három év alatt akkora vagyont gyűjtött össze a 2022 tavaszán honvédelmi miniszternek kinevezett Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Szentkirályi Alexandra férje, hogy azzal könnyedén felférne a legutóbbi gazdaglistára – írta meg a 24.hu, mely pontról pontra vette végig, hogyan gazdagodott meg érdekeltségeiből a miniszter.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Pénteken érkeztek a friss magyarországi autóértékesítési statisztikák, akkor megnéztük, hogy mi mozgatja a teljes piacot, mi áll amögött, hogy az EU-ban egyedül a magyar piacon adnak el kevesebb autót idén, mint tavaly. Abban a cikkben a Skoda Octavia, a Suzuki Vitara, a Dacia Duster vagy az MG ZS volt a nagy sztár, most azt néztük meg, hogy a prémium és luxusautó szegmensben, a Porschénél, a Ferrarinál vagy a Rolls-Royce-nál hogy alakulnak az eladások.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Van, ahol azt mondják: a tőzsde a szabad társadalom, a szabad piacok, a gazdaság „szentélye”. Magyarországon ez nincs így, de a börzének – akár a parlamentnek – azért van még némi rangja. Nem mindegy tehát, hogy ki az úr a Budapesti Értéktőzsdén. Jelentjük, mára itt is megvan a minősített többség. Ráadásul ez valóságos, nem felfelé torzított kétharmad: a 37 patinás, érdemi teljesítményt nyújtó nyrt.-ből 25-be már betette a lábát a hatalom. Miért jó ez a NER-nek? Presztízsokokból, illetve talán azért, mert egy tőzsdei céget nem lehet csak úgy elszámoltatni – hiszen akkor az „ártatlan kisbefektetők” is sérülnének.
Teljes cikk a valaszonline.hu-n olvasható
A felső egy százalék rendelkezik a magyar tőkejövedelem több mint 70 százalékával, miközben a lakosság alsó fele alig keres valamennyi pénzt a befektetésekből – derül ki Krekó Judit és Tóth G. Csaba egy friss tanulmányából. Elemzésük szerint az egykulcsos adórendszer tíz évvel ezelőtti bevezetése nagyot dobott a jövedelmi egyenlőtlenségeken, ezzel párhuzamosan 2007 és 2015 között megnőtt a legfelső egy százalék részesedése a tőkejövedelmekből.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
A svájci óraipari “Szentháromság” márkáinak legkeresettebb modelljei több százezres, akár milliós áron forognak – és ezt sok ember meglepetésére nem forintban kell érteni. Két évvel ezelőtt írtunk arról, hogy a luxusórákra egyre inkább érdemes befektetési eszközként tekinteni. Nézzük meg, hogyan változott azóta a piacuk!
Teljes cikk a hold.hu-n olvasható
Drága, illikvid, tárolási és fenntartási költségek tömkelege jelentkezhet és teljesen bizonytalan lehet a jövőbeli megtérülés – a legtöbben így vélekednek a műtárgyakról, ha valaki befektetésként említi őket. Azonban tekintsük meg hogyan alakult a hazai műtárgypiac és miként vélekednek és viselkednek a hazai műtárgyvásárlók!
Teljes cikk a hold.hu-n olvasható
A Föld népességének leggazdagabb egy százaléka életmódjával ugyanannyi üvegházhatású gázt bocsát ki, mint a lakosság legszegényebb kétharmada (a Föld lakosságának 66 százaléka), vagyis nagyjából ötmilliárd ember – mutatott rá az Oxfam nemzetközi segélyszervezet friss jelentésében.
Az Oxfam jelentésének szerzői a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet (SEI) kutatásainak adataira támaszkodtak, és a különböző jövedelmű csoportok fogyasztásával összefüggő károsanyag-kibocsátást vették vizsgálat alá. Az adatok 2019-ig bezárólag álltak rendelkezésre.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
November elején számos adatot tett közzé a KSH Magyarország 2022-es jövedelmi viszonyairól és a magyar háztartások életszínvonaláról. Az adatsorból az egyik legfeltűnőbb azt mutatja meg, hogy hogyan alakultak a jövedelmi viszonyok az egyes jövedelmi sávokban (a KSH most nem jövedelmi decilisekre, vagyis tizedekre, hanem ötödökre tagolta a társadalmat), illetve hogyan változtak ezek az egy évvel korábbihoz képest.
Aligha fog meglepődni, de a legfontosabb megállapítás:
a magyarok legmódosabb egyötöde sokkal több pénzből élt, mint egy évvel korábban, miközben a legszegényebbek még reménytelenebb helyzetbe kerültek.
Teljes cikk a 444.hu-n olvasható
Tavaly szeptember elsején vette át az állami gyorsforgalmi utak java részének üzemeltetését az állami Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től egy 35 éves koncesszió keretében a Mészáros Lőrinc és Szíjj László tulajdonában lévő MKIF – Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt.
Az eddigi tapasztalatokból sejthető volt, hogy a konzorcium kiemelkedően jól járhat, az adófizetők már kevésbé. Amikor még alig lehetett tudni valamit az ügylet részleteiről, akkor nagyságrendileg ezer milliárdos profittal számoltunk – az első év alapján ez a becslésünk helytállónak számít. Csupán négy hónap alatt 6,5 milliárd forintos volt a profit – ám ezt hiába keresnénk a koncessziót elnyerő társaság beszámolóiban.
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
Nem új piacot kell létrehozni, hanem azt kell nézni, hogy milyen területen vagyunk jobbak, mint mások, de ugyanilyen fontos a megfelelő munkavállalók kiválasztása is - derült a Portfolio Investment Day 2023 konferenciájának panelbeszélgetésén, ahol Bojár Gábor, Graphisoft Park elnöke és Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property tulajdonosa és vezérigazgatója adott tanácsokat a sikeres vállalkozással és a megfelelő befektetésekkel kapcsolatban.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Kreinbacher József pezsgőgyáros üzletember 5 milliárd forintos állami támogatással, a Duna mellett épít többfunkciós turisztikai attrakciót Budapesten – írja a 24.hu egy parlamenti írásbeli válaszra hivatkozva.
A Kisfaludy program keretében juttatott, vissza nem térítendő támogatás tényének napvilágra kerülése után Vadai Ágnes, a DK képviselője kérdezte Dömötör Csaba államtitkárt, mire megy a pénz. A parlament honlapjára most felkerült válasz sok részletet nem árul el, de az kiderül belőle, hogy Kreinbacher cége, a Chain Bridge Experience Kft. egyfajta turisztikai látnivalónak készül, amely egyben „rendezvények és kiállítások nemzetközileg jegyzett helyszíne is lesz, emellett vendéglátó funkcióval is fog rendelkezni”.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Harminc év múlva már többnyire az utódaink kezében lesz a jövő, ha addigra megalapozódik egy olyan komoly vagyon, ami itt van, és itt is marad az országban, mert az adott családoknak és a hozzájuk kapcsolódó cégcsoportoknak itt vannak a gyökerei, az hosszú távon a nemzet érdekeit szolgálja – mondta az Indexnek adott exkluzív interjúban Nagy Elek milliárdos nagyvállalkozó, akivel a BÁV fennállásának 250. évfordulója apropóján beszélgettünk, de hangsúlyos téma volt a magyar gazdaság állapota, és egy kicsit távolabbra tekintve a helyünk a világban.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
A Bloomberg összeállításában bepillantást nyerhetünk a világ leggazdagabb embereinek napi rangsorába. A számítások részleteit az egyes milliárdosok profiloldalán található nettó vagyonelemzés tartalmazza. Az adatokat minden New York-i kereskedési nap zárásakor frissítik.
Teljes cikk a bloomberg.com-n olvasható
Ahogy a globális minimumadóval a társaságok adóoptimalizációja és -elkerülése ellen közös nevezőre jutott a világ, úgy most a leggazdagabb magánszemélyek trükközéseire is lecsaphatnak világszerte. Egy friss kutatás szerint, ha a világ 2750 milliárdosának vagyonára 2%-os adókulcsot alkalmaznának, évente mintegy 250 milliárd dollárnyi plusz bevétellel gazdagodhatnak a költségvetések. A Nobel-díjas közgazdász, Joseph Stiglitz egy globális összefogást javasol, és több jel is abba az irányba mutat, hogy kemény idők jönnek a legvagyonosabbakra.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Az Európai Adóügyi Megfigyelőközpont globális minimumadót vetne ki a milliárdosokra, ez évente 250 milliárd dollárnyi adóbevételt hozhatna be. Az Európai Adóügyi Megfigyelőközpont új stratégiát javasolt az adóelkerülés elleni globális küzdelemben:
A MILLIÁRDOSOKRA KIVETETT VILÁGSZINTŰ MINIMUMADÓT. A párizsi kutatócsoport szerint ez az intézkedés potenciálisan évi 250 milliárd dollár bevételt hozhatna, és vélhetően nem vágná annyira földhöz a szupergazdagokat, miután AZ ÖSSZEG A VILÁG 2700 MILLIÁRDOSÁNAK MINTEGY 13 EZERMILLIÁRD DOLLÁROS VAGYONÁNAK MINDÖSSZE 2%-ÁT TENNÉ KI.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Az első dollármilliárdos mindez bizonnyal John D. Rockefeller volt. Királyok, császárok, bankárok és kereskedők már a megelőző századokban, évezredekben is összeszedhettek akkora vagyont, ami mai pénzen dollármilliárdokban lenne kifejezhető, ám maga a „milliárdos” kifejezés csupán a XIX. század második felében jött divatba. Elsőként az acéliparból meggazdagodó Andrew Carnegie-re ütötték rá a bélyeget, valamint az olajból profitáló Rockefellerre, továbbá mindazokra az amerikai mágnásokra, akiket kíméletlen üzleti praktikáik és monopóliumra való törekvésük miatt „rablóbáróknak” is neveztek.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
A g7-hu számításai szerint mintegy 2700 milliárd forintot ért az a vagyon, amit magyarországi magántőkealapokban helyeztek el tulajdonosai 2022. december 31-én. Ez a 2022-es 68 ezer milliárd forintos hazai GDP 4 százaléka. A 41 tulajdonosnál koncentrálódó vagyon így a magyar gazdaság nem csekély szeletét fedi le.
A nagyságrendet az is jól mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint a részvények teljes hazai állománya 8,7 ezer milliárd forint volt, míg – a magántőkealapokat is magába foglaló – befektetési jegyeké 12,7 ezer milliárd forint.
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
Az első dollármilliárdos mindez bizonnyal John D. Rockefeller volt. Királyok, császárok, bankárok és kereskedők már a megelőző századokban, évezredekben is összeszedhettek akkora vagyont, ami mai pénzen dollármilliárdokban lenne kifejezhető, ám maga a „milliárdos” kifejezés csupán a XIX. század második felében jött divatba. Elsőként az acéliparból meggazdagodó Andrew Carnegie-re ütötték rá a bélyeget, valamint az olajból profitáló Rockefellerre, továbbá mindazokra az amerikai mágnásokra, akiket kíméletlen üzleti praktikáik és monopóliumra való törekvésük miatt „rablóbáróknak” is neveztek.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
A NER-jachtok előző generációját birtokló offshore cégbe bevásárló Rencsár Kálmánnal lehet összekötni három olyan társaságot, amelyeket kartellezés miatt meszelt el nemrég a Gazdasági Versenyhivatal. A hivatal az országos méretű és évekig tartó összejátszásban részt vevő cégekre összesen közel 300 millió forint bírságot szabott ki, a legtöbbet a Rencsár-féle érdekeltségekre.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Felszállt a fehér füst, Jellinek Dániel Indotek-csoportja 47 százalékot vásárolt a francia Auchan hazai hipermarket-üzletében és 100 százalékot az úgynevezett korzó-üzletben. Ez azoknak a bérleményeknek a kezelése, amelyek kívül vannak az élelmiszerboltok pénztárán, tehát ahol a gyógyszertár, a kulcsmásoló, a trikófestő és egyéb üzletek működnek. A kormány az elmúlt években egyértelművé tette: szeretné, ha több lánc lenne magyar kézben. Úgy tűnik, a Tiborcz Istvánnal is üzletelő vállalkozó magáncéljai és a kormány elképzelései most találkoztak. A Telexnek Jellinek Dániellel is sikerült beszélnie az ügy hátteréről.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
A Doktor24 Medicina Zrt. a Budapesti Értéktőzsdén megjelent szerdai közleményében jelentette be: zártkörű alaptőkeemelésről döntött a társaság közgyűlése. A tőkeemelést követően a Futó család érdekeltségébe tartozó Egészségügyi Befektetési Holding nevű újonnan belépő cég lett az új nagytulajdonos. Nagyon úgy tűnik, hogy - tulajdonosi oldalról közelítve - új fejezet kezdődik a 2022-es árbevételi rangsor alapján 4. legnagyobb magyarországi magánklinikánál.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Döntött a Mészáros Csoport legfontosabb karitatív szervezetének, a Pro Filii Alapítványnak a Kuratóriuma: az idei harmadik negyedévben összesen 58 civil szervezet és magánszemély pályázata részesült pozitív elbírálásban, és osztozhat az összesen 250 millió Forint keretösszegű pénzügyi támogatásban. Ezzel 1 milliárd 750 millió Forintra nőtt az Alapítvány nem egészen 2 éves működése során megítélt támogatások összege.
Az alapítvány Kuratóriuma az idei évben harmadszor döntött támogatásokról. A 625 beérkezett pályázatból – a cégcsoport vezetőiből álló Bírálóbizottság javaslatainak figyelembevételével – végül minden eddiginél több, 58 magánszemély és civil szervezet támogatásáról döntött a Kuratórium. Az összesen csaknem 850 millió forintot igénylő 214 magánszemély pályázó közül 17 kap mintegy 55 millió forintos támogatást, döntő többségében sérült gyermekeket nevelő családokat segít így az alapítvány. A 2,4 milliárd forintra pályázó 411 civil szervezet közül pedig 41-nek ítélt támogatást csaknem 195 millió forint értékben a Kuratórium. A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg. A Pro Filii Alapítvány támogatja számos ritka betegséggel élő és halmozottan sérült gyermek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását. Így a többi között a Kacifántos Gyerekeink Mosolyáért Alapítványt, amely súlyos, halmozottan fogyatékos személyek szállítására alkalmas gépkocsit vásárolhat így meg, illetve a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetét, amely a támogatásnak köszönhetően a nagyatádi családok átmeneti otthonában élő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára valósíthat meg foglalkozásokat fejlesztőpedagógusok segítségével. A Kuratórium döntésének eredményeként az alapítvány hozzájárul a balatonfűzfői Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola épületének fűtéskorszerűsítéséhez is. A szociális és egészségügyi támogatásokon túl az alapítvány kulturális, tudományos és sport tárgyú pályázatok támogatásáról is döntött, amelynek köszönhetően a Budapesti Természetbarát Sportszövetség az idei tanévben diáktúrákat szervezhet, de támogatásban részesül a Fülöpjakab Általános Iskola Alapítványa is, amelynek köszönhetően angol szaktanterem jöhet létre a zsáktelepülés hátrányos helyzetű diákjai számára.
Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport CSR-igazgatója az idei harmadik negyedéves pályázati elbírálások kapcsán kiemelte: „Akik figyelemmel kísérik a Pro Filii Alapítvány közösségi oldalait, maguk is láthatják, hogy a lehető legjobb helyekre kerülnek ezek a támogatások, hiszen transzparensen beszámolunk mi is azokról a segítő programokról, gyógykezelésekről, sérült gyerekek speciális képzéseiről vagy éppen sporteseményekről, amelyeket az Alapítvány támogatásának köszönhetően tudtak megvalósítani a pályázó civil szervezetek és magánszemélyek. Kiemelt célunk, hogy olyanokat támogassunk, akik ezt a segítséget – kiegészítve a bennük rejlő szakértelemmel és hozzáértéssel – tovább tudják adni az arra rászorulóknak.” – húzta alá Tóth Krisztina, aki egyben a Pro Filii Alapítvány főtitkára is.
A 2023. évi második negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható. A Pro Filii Alapítvány idei utolsó pályázati ciklusa október 1-én nyílik meg és egészen november 30-ig lehet benyújtani a pályázatokat az újabb 250 millió Forintos támogatási keretre.
Sokféleképpen lehet meggazdagodni, de ha maximalizálni akarjuk az esélyeinket arra, hogy felkerüljünk a Forbes dollármilliárdosainak listájára, akkor az ábrán látható tíz iparág az, amely a leggyakoribb utat kínálja ebbe az exkluzív klubba.
A gazdasági lap idei gyűjtése alapján 2 640 dollármilliárdos jár köztünk, ami kisebb létszámcsökkenést jelent a tavalyi 2 668-hoz képest...
A pénzügyek és befektetések a tavalyihoz hasonlóan továbbra is a legbiztosabb utat jelentik az ultragazdagsághoz. Ebben az iparágban van a legtöbb milliárdos, 372, köztük fedezeti alap- és magántőke-mágnások, bankárok, kockázati tőkések és fintech-alapítók. A klub legnagyobbja a sokak által ismert Warren Buffett, a Berkshire Hathaway vezérigazgatója (a maga 106 milliárd dolláros vagyonával).
Teljes cikk a hold.hu-n olvasható
A párizsi ügyészség nyomozást folytat Bernard Arnault, az LVMH vezérigazgatója és egyben Európa leggazdagabb embere ellen Nyikolaj Sarkisov orosz oligarcha pénzügyi tranzakciói miatt – számol be a hírről a CNBC.
A Le Monde című francia napilap a francia Tracfin pénzügyi hírszerző egységre hivatkozva arról számolt be, hogy Sarkisov egy alpesi üdülőhelyen vásárolt ingatlant Arnault-tól felvett kölcsön segítségével.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
A Liget Budapest Projekt programkínálatában lesz látogatható a főváros legnagyobb Zsolnay-kiállítása, amely a város egyik legszebb szecessziós villájában nyílik meg kedden.
Budapest jelenleg legnagyobb Zsolnay-kiállításával gazdagodik a Városliget és környezetének kulturális kínálata: szeptember 26-tól látogatható a főváros egyik legszebb szecessziós stílusú villája, amely ResoArt Villa néven nyitja meg kapuit a nagyközönség számára.
Teljes cikk a turizmus.com-n olvasható
A kiemelkedő vagyonnal rendelkező magánszemélyek között egyre kevesebben foglalkoznak a környezetvédelmi szempontokkal a befektetési döntéseik meghozatalakor – derül ki a Capgemini legfrissebb elemzéséből. A szakértők szerint a zöld befektetések iránti kereslet csökkenését egyrészt a gazdasági bizonytalanság okozza, másrészt pedig az, hogy más, nem ESG eszközök (például gáz vagy olaj) rövidebb távon magasabb hozammal kecsegtetnek. A tanulmány szerzői szerint mégsem szabad teljesen elfordulni a zöld szempontoktól, mivel a közeljövőben a globálisan kezelt vagyon kétharmadát az ESG típusú befektetések tehetik ki.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Az egész EU-ra kiterjedő háztartási vagyonfelmérés friss adatai alapján a magyarok nettó átlagvagyona a sor végén kullog. Az adatok rávilágítanak arra, hogy a legfelső 10%-ba tartozók átlagvagyona családonként megközelítette a 190 millió forintot itthon, míg a legszegényebbek átlagvagyona 2 millió forint alatt volt. Hasonló vagyoni koncentráció figyelhető meg más európai országokban is, itt viszont érdekes, hogy az életkor előrehaladtával a háztartások átlagvagyona is emelkedik, nem úgy a magyaroknál.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
A leggazdagabb amerikaiak körében rendkívül népszerűek az úgynevezett dinasztikus trösztök, amelyek generációkon keresztül kezelik a családi vagyont. De miért bízná bárki a családi örökséget egy vagyonkezelőre, ha az örökös így nem szerezhet tulajdonjogot a vagyon felett? Az amerikai jog tröszt alatt mást ért, és ez előnyös ez a felső tízezer számára.
Teljes cikk a novekedes.hu-n olvasható
Annyira koncentrálódik a vagyon világszerte a leggazdagabbak kezében, hogy az néhány évtizedes távon már a társadalmi békét veszélyezteti – mondja a Dellában Karagich István, a Blochamps Capital igazgatója. A vagyonmozgások kutatásával foglalkozó tanácsadó cég vezetője szerint egyre közelebb járunk ahhoz az időszakhoz, amikor ténylegesen kettészakad a társadalom, és a szűk vagyonos réteg kialakítja a saját, elkülönült életkörnyezetét, bevonul az „üvegbúra” alá.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Néhány évvel ezelőtt egy addig közepes méretű építőipari céghez elkezdtek dőlni az állami megrendelések, amelyekből a vállalat mesés nyereséget termelt. Az így keletkező több tízmilliárd forintnyi vagyon azonban nem egyszerűen a vállalat eredeti tulajdonosát gazdagította, hanem kifejezetten furcsa utat járt be. Jutott belőle a NER jachtoztatására, és egy olyan vagyonkezelőhöz is, amely az ország egyik legbefolyásosabb kormányközeli vállalkozójának, Szíjj Lászlónak a vagyonát kezeli. Annak a Szíjj Lászlónak, akit az elmúlt hetekben fideszközeli körökből oligarcháztak, vagy éppen „orkoztak”, olyan interjúkban, amelyekben zsarolással megszerzett cégekről, vagyonról is szó esett.
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
„A mi víziónk egy jelentős közép-európai építőipari vállalat, ami más országokban is utakat épít, fejleszt” – mondta az Indexnek adott exkluzív interjúban Szíjj László, a Duna Group alapító-tulajdonosa. A vállalkozóval beszélgettünk a Duna Székházban többek között a jachtbizniszről, Pesty László kijelentéseiről, az útépítésben kibontakozó forradalomról és a jövő közlekedéséről is.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Infláció idején azt szokták mondani, hogy két csoport van nagy gondban. A szegények, mert ők még nehezebben élnek meg. És a gazdagok, mert nem tudnak mit tenni a vagyonuk leértékelődése ellen. A privátbankárok éves szakmai konferenciáján járva mégis úgy tűnt, hogy azért a szupergazdagokat nem kell sajnálni, mert továbbra is ők gazdagodnak a legjobban. Közben Magyarországon alig 300 ezer háztartás rendelkezik 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással, a falusi háztartások 55 százaléka pedig a hónap végére teljesen feléli a jövedelmét.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Ha akarjuk, ha nem, ha tudunk róla, ha nem, Elon Musk napjaink egyik legmeghatározóbb milliárdosa. Sokan csak annyit látnak belőle, hogy néha kifütyülik, esetleg kihív verekedni (vagy péniszméregetni) egy másik milliárdost, aztán visszalép, vagy mégsem, pedig a háttérben akkora a befolyása, mint sok vezető politikusnak.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Varga Zoltán, a magyar Central Médiacsoport Zrt. tulajdonosa kisebbségi részesedést szerzett egy vezető lengyel médiacsoportban – írja a Bloomberg.
A Varga tulajdonában álló Central International Kft., a Central Csoport leányvállalata 13,43 százalékos részesedést vásárolt a Gremi Media-csoportban az amszterdami székhelyű Pluralis BV-től. A részesedés több mint 20 százalékos szavazati joggal jár.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
A magyar milliárdosok csak itthon szupergazdagok, a régióban már nem számít rendkívülinek a vagyonuk. A probléma az, hogy a rendszerváltás utáni gazdasági konjunktúrára alapozva Magyarország vagyonos rétegének Csehországhoz vagy Lengyelországhoz kellene közelítenie, ehelyett azonban Romániával versenyeznek.
Teljes cikk a vg.hu-n olvasható
Megnyílt a Botaniq Budai Klub a Svábhegyen – írta a Turizmus.com. A turisztikai szaklap szerint az új létesítmény a korábbi Fonográf Klub helyén üzemel. Ez egy legendás kollektíva volt: az egykori Illés (majd Fonográf) együttes több tagja alapított és 1985-tól 2003-ig működött a budapesti XII. kerületi Költő utcában.
Teljes cikk a vg.hu-n olvasható
Folytatódik Bulgáriában a politikai és a gazdasági elit, valamint a velük összefonódó maffia nagy háborúja. A legfőbb ügyész lemondása, majd egy brutális gyilkosság után most dubaji száműzetéséből hazamerészkedett az egyik leggazdagabb bolgár, Vaszil Bozskov, a szerencsejáték-pápa is, akit azonnal kommandósok vettek őrizetbe. Ez számára sem lehetett meglepő ugyan, de az elfogott oligarcha nem üres kézzel érkezett, eurómilliós korrupcióval vádolja politikai ellenfeleit.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Sebes Györggyel beszélgetett Szakonyi Péter a Heti TV műsorában.
Megtekintés a Youtube-n
Nem gyorsak, mint egy magángép, és folyamatosan viszik a pénzt, nem úgy, mint egy műtárgy vagy egy ingatlan, a jachtok vonzereje mégis töretlen: egyre nagyobbak, egyre dizájnosabbak, egyre szofisztikáltabbak. Hogyan és miben találják meg az élet értelmét a szupergazdagok a tenger közepén úszó álomotthonokban?
Teljes cikk a hvg.hu-n olvasható
Közel két és félmilliárd forintnyi veszteséget hozott össze két év alatt az a máltai cég, amelynek jachtjain az elmúlt esztendőkben rendszeresen nyaralt a NER elit. A vállalat szinte teljes egészében kölcsönből vásárolta a több milliárd forintot érő hajókat, amiket besorolásuk alapján elvileg nem is adhatott bérbe. A veszteségek hatására a vállalat pénzügyi és tőkehelyzete is romlott. Vélhetően emiatt szállhatott be tavaly az egyik leggazdagabb magyar, aki a cég harmadáért közel 7 milliárd forintot fizetett.
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
Pesty László interjút adott a Népszavának, amelyben beszélt Mészáros Lőrinc lábáról, arról, hogy négy hét alatt senkinek nem jutott eszébe pert indítani ellene, és elárulta azt is, hogy mikor fog előállni konkrét nevekkel. a „Lölő-jelenségről” szóló hírhedt megjegyzései után.
Teljes video a Facebook-on látható
Mit tennénk, ha mindenki csak nevetne az ötletünkön, mert annyira elrugaszkodott lenne a korabeli viszonyok közepette? Jeff Bezos kockáztatott, és az élet igazolta az elképzelését az emberek szokásainak alakulását illetően. Olyannyira, hogy a világ leggazdagabb embere vált belőle.
Teljes cikk a divany.hu-n olvasható
A történelem egyik leghosszabb bikapiaci ciklusának vége gyökerestül felforgatta a befektetők életét. Rengetegen dolgoznak olyan stratégiák kialakításán, amelyekkel képesek legalább megőrizni vagyonuk értékét. Próbálkoznak részvényekkel, kötvényekkel, kriptovalutákkal, valamint alternatív befektetési eszközökkel is… Na, de mibe teszik a pénzüket a világ leggazdagabb emberei?
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Miközben Magyarország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc a magyar nyilvánosság által korábban nem ismert jachton tölti szabadságát a családjával, változás történt a kormányzat egyes tagjaival és baráti vállalkozóival korábban kapcsolatba hozott jachtok tulajdonosi hátterében.
Teljes cikk a szabadeuropa.hu-n olvasható
Hiába tett le 250 millió dolláros óvadékot, Sam Bankman-Fried, az egykori kriptokirály addig próbálta zsarolni a tanúkat, amíg rács mögé nem küldték a tárgyalása kezdetéig. Most már a csalás vádjai mellett arról is számot kell adnia, miért adta ki a médiának az ellene tanúskodni készülő volt barátnője naplóit, és arról is, tényleg politikusokat próbált-e megvásárolni.
Teljes cikk a hvg.hu-n olvasható
Az elmúlt év a gazdagokat is megviselte: a 2008-as globális válság óta először fordult elő, hogy kevesebb dollármilliomost számoltak össze a világban, mint a megelőző évben – közölte Svájc legnagyobb bankja, az UBS.
Teljes cikk a hvg.hu-n olvasható
Míg a gyenge rubel és a sokasodó gazdasági nehézségek a vékonyabb pénztárcájú oroszokat arra sarkallják, hogy hétvégi nyaralójukban vagy belföldön töltsék a nyár hátralévő részét, addig a gazdagok – a szankciók ellenére is – vígan repülnek meleg ázsiai és európai célpontok felé. Ezeket szedtük össze alábbi írásunkban.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Lölő klánozott Tusványoson, és ősfideszes létére azt mondta: „A kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk... hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, förtelem.” Azóta áll a bál a Fideszben. Vagy nem áll. Nagyinterjú azzal, aki látta Lenint.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
A 13 milliárd forintért eladó a NER korábbi, Seagull nevű jachtja, most a 444 lefotózta Várkonyi Andreát és Mészáros Lőrincet egy új, a korábbinál nagyobb és drágább szuperjachton.
Az új hajó 23 százalékkal hosszabb, mint a Seagull, és még a Seagull előtti NER-es jachtnál, a Lady Mrd-nál is jóval hosszabb. Az új szuperjacht 63 méteres hosszával már sok tengeri jachtkikötőbe nem fér be. Capri szigeténél például a Lady Mrd még elfért a jachtkikötőben, de az új monstrum már csak a nagyobb – kompok által használt – részre tud beállni este.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
A Superyachtfan nevű hajós szakmai portál szerint egy olyan orosz bányamilliárdosé a fedélzeten Mészáros Lőrincékkel lefotózott Rose d’Or nevű hajó, aki a Balkánon aktív ingatlanbefektető, és akinek egyébként van egy másik Sanlorenzo gyártmányú jachtja is. A 62 méteres hajó a harmadik, egyben az eddigi legnagyobb jacht, amit a NER szűk elitje használ az elmúlt években.
Teljes cikk a hvg.hu-n olvasható
Új tulajdonosra vár a Seagull (azaz Sirály) MRD nevű luxusjacht, amit 2021-től használtak főleg kormányközeli vállalkozók. Az eddigi tulajdonos Szíjj Lászlónak látszólag nincsenek anyagi gondjai, így vélhetően nem a spórolás áll az eladás hátterében. A hajót 32,9 millió euróért, azaz jelenlegi árfolyamon nagyjából 12,5 milliárd forintért hirdetik. A Seagull ebben a szezonban már útnak sem indult, hónapok óta a horvátországi Rijeka kikötőjében áll.
Teljes cikk az atlatszo.hu-n olvasható
A tavalyi megtorpanás után idén ismét lendületet vett a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon bővülése, június végével meghaladta a 8600 milliárd forintot. Nem mutat ilyen kedvező képet azonban az ügyfélszámlák bővülése. A privátbanki vagyonra ható kockázatok kapcsán a hazai szolgáltatók továbbra is borúlátóak, a Portfolio friss Privátbanki Felmérésében a szolgáltatók a tőkepiaci környezet, a magyar gazdaság helyzete és a vállalatok és lakosság jövedelmi helyzete miatt is aggódnak.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Második nekifutásra sem sikerült értékesíteni az ország egykori vezető ásványvízgyártójának utolsó érdemi vagyontárgyát, a Cassiopeia nevet viselő 34 méteres jachtot (pdf). Bár a hajóra két jelentkező is volt, akik az árverésen percenként többször is egymásra licitálva 136 millió forinttal hajtották fel az árat, az adásvétel végül mégis meghiúsult.
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
A szingapúri központi bank szigorúbban figyelné az ultragazdagok pénzügyi ügyeit intéző bizalmi vagyonkezelők pénzmosás elleni tevékenységét, főleg most, hogy az elmúlt 3 évben közel triplázódott az ilyen family office-ok száma.
A szingapúri központi bank bejelentette, hogy szigorúbb szabályozást tervez bevezetni a bizalmi vagyonkezelőkre, azaz family office-okra, amelyek a szupergazdagok pénzügyi ügyeit intézik. A jegybank azt közölte, hogy fokozni kívánja a felügyeletet az ilyen intézményeken belüli pénzmosási tevékenységekkel szemben.
Teljes cikk az portfolio.hu-n olvasható
Már meghallgatható a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának új epizódja, amely Wáberer György, az egyebek mellett a Waberer's International logisztikai óriásvállalatot felfuttató üzletember karrierútját dolgozza fel.
Teljes cikk az portfolio.hu-n olvasható/hallgatható
A Wallis-csoporton keresztül az ország ötödik leggazdagabb emberének érdekeltségébe kerülhet a BVSC-Zugló labdarúgócsapata – jelentették be a klub keddi sajtótájékoztatóján. A fővárosi vasutascsapat történelmi idényt zárt júniusban, amikor úgy végzett harmadosztályú csoportjának élén, hogy 102 pontot gyűjtött, majd az NB III-as bajnokok közül egyedüliként megnyerte az osztályozós párharcát is, így feljutott az NB II-be. A zuglói szurkolók 22 év után először buzdíthatják majd övéiket profi meccsen: hétvégén a Szombathelyi Haladást fogadja Urbán Flórián együttese, a rajtra készülve pedig fontos bejelentéseket tettek a 10 éve még a BLSZ IV-ben szereplő Szőnyi útiak.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Sokan alulértékelik az Európai Unió valódi gazdasági jelentőségét – nyilatkozta az Indexnek Lakatos Benjamin. A MET Csoport alapítója és vezérigazgatója elmesélte, a székéből hogyan nézett ki a történelem talán legnagyobb energiaválsága. A 36. leggazdagabb magyarként számontartott üzletember szerint a közbeszéd a gázszerződéseknél nem arról szól, ami igazán lényeges, igaz, a gázpiac komplexitását nem könnyű átlátni.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Legalább száz embernek van 100 millió dollárt (kb. 34,5 milliárd forintot) meghaladó pénzügyi vagyona Magyarországon, derül ki a Boston Consulting Group (BCG) stratégiai menedzsment tanácsadó cég Global Wealth Report 2023 című, MTI-hez eljuttatott jelentéséből.
A globálisan is az úgynevezett ultragazdagok közé tartozó magyarok helyzetén kívül a jelentés készítői azt is megvizsgálták, hogy hazánkban hányan rendelkeznek dollármilliókra vagy legalább százezrekre tehető tartalékokkal. Mint kiderült, 20 millió és 100 millió dollár (kb. 7–34,5 milliárd forint) közötti pénzügyi vagyona további 500 magyarnak volt tavaly, és mintegy 15 ezren birtokoltak 1 millió és 20 millió dollár közötti tartalékot, de további 52 700-an rendelkeznek 250 ezer és egymillió dollár közötti vagyonnal. Ez utóbbi tartomány alsó határa már nem jelent kirívó gazdagságot, hiszen átszámítva az 86,7 millió forintos összeg egy jobb budai lakás árának felel meg.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
A jogszabályi hivatkozások után ez az első érdemi információ a Hungarian Real Estate Financing Zrt. (HREF) bemutatkozó oldalán. A vállalat valóban a hetedik leggazdagabb magyar cégbirodalmának egyik ékköve. Az elmúlt években több tízmilliárd forintnyi profitot csinált abból, hogy jóval a tényleges értékük alatt megszerezte egyes bankok – például az állam által megmentett MKB – nem teljesítő hiteleit, majd elérte, hogy az adósok mégis fizessenek. Ekkor azonban már nem a hitelező banknak, hanem a HREF-nek.
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
A svájci óraipari “Szentháromság” márkáinak legkeresettebb modelljei több százezres, akár milliós áron forognak – és ezt sok ember meglepetésére nem forintban kell érteni. Két évvel ezelőtt írtunk arról, hogy a luxusórákra egyre inkább érdemes befektetési eszközként tekinteni. Nézzük meg, hogyan változott azóta a piacuk!
Teljes cikk a hold.hu-n olvasható
Egy 113 millió font (kb. 50 milliárd forint) értékű londoni luxusvillát vásárolt egy indiai milliárdos, Ravi Ruia. Az eladó feltehetőleg Andrej Goncsarenko, egy orosz ingatlanbefektető lehetett – írja a Financial Times.
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Orbán Viktor rohamosan gazdagodó vejének cégbirodalmába 2019 és 2022 között több mint 27 milliárd forint érkezett egy rejtélyes forrásból. A pénz eredetéről Tiborcz István vállalata eddig semmit nem volt hajlandó elárulni. Pedig ez az összeg még az ő mértékével mérve is hatalmas: teljes becsült vagyonának felét-harmadát teszi ki. A G7 azonban most talált egy dokumentumot, amely arra utal, hogy a pénz forrása az ország egyik leggazdagabb embere, Jellinek Dániel lehetett.
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
Minél közelebb érzi magához az ember a halált, annál inkább érzi életben magát – ebben a mondatban sűrűsödik össze mindaz, amit a seattle-i hegymászó, Garret Madison mondott a Wirednek arról, miért akarnak egyre többen részt venni egyre extrémebb luxusnyaralásokon.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Az állam úgy adta el az elmúlt években a Svábhegy maradékát, az Andrássy út egyik legnagyobb palotáját és a magyar műemlékvédelem jelképét, hogy ezeket most részben maga veszi vissza (vagy fejleszti), de persze nem a „köz”, hanem a Tiborcz-kör javára – szúrta ki a Válasz Online. A magánosítási folyamat konkrét győztese a miniszterelnök vejével összeépült Central European Ingatlanalap – a közbeiktatott kulcsfigura pedig Jellinek Dániel volt. Mellékszereplők: Garancsi István, Balásy Gyula és Tasnádi László. Perverz privatizáció á la Orbán-kormány, legújabb fejezet.
Teljes cikk a valaszonline.hu-n olvasható
Az elmúlt években Magyarország egyik legjelentősebb turisztikai ingatlanberuházójává emelkedett. Kis családi hotellel kezdte, de ma már hozzá kapcsolódnak a legnagyobb balatoni szállodaépítések. Egy Tiborcz Istvánhoz köthető magántőkealappal valósítja meg a beruházásait, ám azt állítja, nem tudja, ki a befektetőtárs tulajdonosa. A minap a család Lázár Jánossal közösen adta át a legújabb szállodáját. A CEU-ra is járt, anyósa Matolcsy György jobbkezeként dolgozott, ő pedig Mészáros Lőrinccel is üzletelt, és kapott hitelt az orosz hátterű, kémbanknak is nevezett Nemzetközi Beruházási Banktól. A lassan a leggazdagabb magyarok közé is betörő Szepesi Richárd eddig elvétve adott interjút...
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Hatalmas lesz a verseny az online sportfogadás százmilliárdos piacán: vége az állami Szerencsejáték Zrt. monopóliumának, mert itt a Vegas Sports. Habony Árpád és Garancsi István cége megkapta az állami engedélyt.
Teljes cikk az mfor.hu-n olvasható
A Forbes közzétette annak az ötven orosz üzletembernek a listáját, akik a legnagyobb osztalékban részesültek cégeik tavalyi eredménye után. A listavezető a második legnagyobb orosz olajtársaság, a Lukoil fő részvényese, Vagit Alekperov lett 155,7 milliárd rubellel (1 rubel=3,87 forint).
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Vitézy Tamás volt az első magyar milliárdos, akinek szállodái és kikötői voltak az Adrián, most azonban a vádlottak padjára került a Széchenyi Bank egykori vezetői ellen zajló büntetőeljárásban. A kegyvesztett nagyvállalkozóra négy év börtönt kért az ügyészség. Szerinte mindez az „igazságügyi maffia” műve, amiért elkezdte piszkálni a vádhatóság szerepét abban, hogy miként szerezhette meg tőle a Tiborcz Istvánnal sűrűn üzletelő Jellinek Dániel az egykor 50 milliárd forintos értékűre becsült horvátországi ingatlanvagyonának elemeit. Jellinekék azt állítják, minden törvényesen zajlott, Vitézyék pedig évekig nem fizettek, mielőtt a bankok úgy döntöttek, hogy a követeléseket értékesítik.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Since 2002, the total wealth of the 100 richest Hungarians has increased twelve times, exceeding HUF 7,500 billion. Lőrinc Mészáros remains the richest man in the country, with an estimated wealth of HUF 660 billion. The list is headed by Sándor Csányi and Zsolt Felcsuti. Viktor Orbán remains the most influential man in the country, but Katalin Novák has dropped sharply in the influence barometer.
Read full article at atlatszo.hu
A korábbi évekhez hasonlóan idén nyáron is folytatódik a nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládosok ingyenes nyaraltatása július elsejétől szeptemberig a Mészáros Csoport legnagyobb karitatív szervezete, a Pro Filii Alapítvány jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels zalakarosi és gyulai szállodájának felújított szárnyában üdülhetnek ötnapos turnusokban. A rászorulók pihenésének megszervezésében ezúttal is részt vesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Egyszülős Központ is.
Teljes cikk a profilii.hu-n olvasható
--- Támogatott tartalom ---
Balogh Levente az RTL Reggeli műsorának vendége volt, ahol többek között arról is kérdezték, hogy Az álommeló főszereplőjeként és a 100 leggazdagabb magyar egyikeként mennyire mondaná magát boldognak és elégedettnek.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Tizenkétszeresére nőtt 2002 óta a 100 leggazdagabb magyar összvagyona, meghaladja a 7500 milliárd forintot is. Mészáros Lőrinc továbbra is az ország leggazdagabb embere, becsült vagyona elérte a 660 milliárd forintot. A lista élén Mészáros mellett Csányi Sándor és Felcsuti Zsolt áll. Továbbra is Orbán Viktor az ország legbefolyásosabb embere, Novák Katalin azonban nagyot zuhant a befolyás-barométeren.
Teljes cikk az atlatszo.hu-n olvasható
Magyarországon a leggazdagabb egy százalék birtokolja az összvagyon több mint egyharmadát, ami kiugrónak számít a fejlett országok között, a felső tíz százaléké pedig az összvagyon fele. Az átlagos egyenlőtlenség nem kiugró, de a szupergazdagok nagyon elszakadtak a társadalom többi részétől. A trend idén is folytatódott, Mészáros Lőrinc 180 milliárddal, Csányi Sándor 190 milliárddal növelte vagyonát az elmúlt egy évben...
Teljes cikk a szabadeuropa.hu-n olvasható
Mára szinte teljesen elfoglalták a hatalomhoz közel állók a száz leggazdagabb magyar listájának elejét. A leggazdagabbak között kevés az innovátor és még kevesebb a nő, de az igazán nagy vagyonnal rendelkezőknek akkor is kedvez az orbáni gazdaságpolitika, ha nem állnak közel a hatalomhoz...
Teljes cikk a szabadeuropa.hu-n olvasható
A múlt héten az Atlanti-óceán mélyén megsemmisült Titan tengeralattjáró kapcsán sokakban felmerült a kérdés: miért mentek egyáltalán oda? A válasz nagyon egyszerű: mert megtehették. Az ilyen és ehhez hasonló extrém túrák csak egy nagyon kivételes társadalmi réteg számára számít elérhetőnek, a leggazdagabbaknak. Összeszedtük, milyen egyéb hihetetlen kalandokra vállalkoznak a a világ legnagyobb a szélsőségeket kedvelő utazók, és azt is megnéztük, mennyibe kerülnek...
Teljes cikk a penzcentrum.hu-n olvasható
Ha csak a pénzügyi statisztikából indulunk ki, nem tűnik drámainak a helyzet, van megtakarított pénze a magyaroknak, de valójában a társadalom egy jelentős része ebből semmit nem lát. Kállay András befektetési szakember, a Grémium az Utódlásért Egyesület elnöke szerint mindössze 100–200 ezer család volt képes fenntartani a válság előtti életszínvonalát, a többiek vagyoni helyzete érdemben romlott a magas infláció miatt. A társadalom egészében a nettó pozíció – vagyis a vagyon szembeállítva az eladósodottsággal – látszólag nem gyengült, ám a valóság az, hogy a „felső tízezerbe” tartozók mérsékelt hiteligénye torzítja a képet, a társadalom alsóbb rétegeiben egyre többen kénytelenek személyi kölcsönökkel, folyószámlahitelekkel kipótolni a jövedelmüket...
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható és hallható
Saját vállalkozásait sikerre vivő üzletemberként - több startupbefektetéssel is rendelkező - Mark Cuban amerikai milliárdosnak tudnia kell, hogyan kell jövedelmező céget csinálni és sok pénzt összegyűjteni – vezette fel a CNBC beszámolóját arról, mit gondol Cuban a siker titkáról...
Teljes cikk az mfor.hu-n olvasható
A Google egyik társalapítója több mint egymilliárd dollárt adott a Parkinson-kór kutatására. Ezzel azonban meg sem közelíti Bill Gateséket és a listavezetőt.
Közzétette a legbőkezűbb milliárdosok listáját az amerikai Forbes...
Teljes cikk a forbes.hu-n olvasható
A magyar állam 2013 közepén hárommilliárd forintért 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a Széchenyi Kereskedelmi Bankban. A pénzintézet az Államadósság Kezelő Központot is vezető Töröcskei István érdekeltsége volt. A Fidesz-közeli bankár a vád szerint az állami tőkeemelés idején törvénytelen pénzügyi manőverekkel is igyekezett fenntartani a bank működőképességét, a Széchenyi Bank azonban minden próbálozás ellenére bedőlt. A hatóságok nyolc évig nyomoztak az ügyben, a kormányzathoz tartozók felelőssége azonban érdemben nem vetődött fel. Az állam által a bank vezetésébe delegált ügyvédet, Vörös Józsefet – aki Mészáros Lőrinc bizalmasa – ugyan őrizetbe vették, de az ügyészség lapunknak küldött válasza alapján bizonyítottság hiányában nem vádolták meg...
Teljes cikk az 24.hu-n olvasható
Megkerülhetetlenek az élelmiszerpiacon Csányi Sándor agrárvállalkozásai, ezért az Index utánajárt, hogy azok közül a szalámigyára, a tejfeldolgozója, a vágóhídja és a pincészete mennyit is hozhat az üzletember konyhájára...
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
A hazai könyvpiac meghatározó kereskedő-kiadó cége 30 év után került új tulajdonoshoz. Balogh Ákos már az első, 2002-es 100 leggazdagabb magyar rangsorában is szerepelt - akkor a 70. helyen 2,6 milliárd forintos becsült vagyonnal. Az ismert üzletembert - akinek a nevéhez kötődik a Corvin áruház felújítása is - idei kiadványunkban az 59. helyen rangsoroltuk. Vagyona a 100 leggazdagabb magyar szerkesztőinek becslése szerint 37,2 milliárd forint volt - még a most bejelentett tranzakció előtt.
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
Ismét Mészáros Lőrinc vezeti a 100 Leggazdagabb Magyar listáját, 660 milliárd forintos vagyonnal. Szakonyi Péterrel, a kiadvány felelős szerkesztőjével Emőd Pál beszélgetett a Trend FM Nap Vendége műsorában.
Megtekintés a Youtube-n
TOP 100 leggazdagabb kiadványról már beszélgettünk itt a Business Classban.
De mit lehet tudni a lista kialakításának hátteréről?
Milyen módszerrel lehet megbecsülni a vagyonokat?
Teljes interjú a jazzy.hu-n hallgatható meg
Az nem a pénz élvezete, hogy nem tudnak utazni, nem tudnak élni, mert reggeltől késő estig csak dolgoznak. A 100 leggazdagabb magyar között nagyon sok olyan van, aki nem tudja elengedni a cégei napi szintű, operatív irányítását. Van, ahol az utódlás nincs megoldva, mert a gyerekek vagy nem akarják továbbvinni a vállalatot, vagy nem is alkalmasak rá - erről beszélt Szakonyi Péter, gazdasági újságíró, a 100 leggazdagabb magyar listájának szerkesztője. A listán szereplők nagyjából 10 százaléka csak stróman, "őrzi" valaki más vagyonát. A műsorban szóba került, hogy mekkora lehet Orbán Viktor vagyona, és Mészáros Lőrinc tényleges vagyona, az uniós források elmaradása, valamint a gazdasági válság hatása a milliárdosokra.
Teljes interjú a hirklikk.hu-n hallgatható meg
A Bárány-család tulajdonában álló Master Good által három éve megvett SáGa Foods hús- és húskészítmény továbbfeldolgozó üzeméről van szó – helyszínét a határozat nem közli –, célja elsősorban kapacitásbővítés. „A tervezett beruházás a jelenlegi kibocsátott mennyiség megduplázását teszi lehetővé, teret adva a legmodernebb technológiai megoldásoknak. …Fontos szempont, hogy az ipari övezetben történő megvalósítás tehermentesíti az eddigi városközponti fekvésből eredő, lakosságot és környezetet érintő problémákat (zaj, szag)” – olvasható a határozat mellékletében...
Teljes cikk a hvg.hu-n olvasható
Körülnéztünk, hogy kik azok a nők, akik saját jogon tudnak rendre felkerülni a legvagyonosabbak listáira Kelet-Közép-Európában. Van köztük özvegy, örökösnő és a szerencséjét megcsináló üzletasszony is – többen közülük búcsút is intettek a régiónknak, tovább apasztva ezzel az egyébként is minicsapat létszámát...
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Nehéz helyzetbe hozta a műtrágya szektort a tavaly kitört orosz–ukrán háború. A gyártáshoz szükséges földgáz ára az egekbe szökött, ezért Európa-szerte leálltak a műtrágyagyárak. A hazai Nitrogénművek Zrt. összesen 202 napos kényszerpihenőre szorult. Nagy meglepetésre azonban így is jelentős, 30 milliárd forint feletti nyereségre tett szert Bige László cége...
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Már a jelentkezők számában is látszott, hogy ebben a szériában valami új, valami egészen más fog történni, mint eddig...
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Az Egyenes Beszéd vendége Szakonyi Péter, A 100 leggazdagabb magyar kiadvány szerkesztője.
Teljes interjú az atv.hu-n látható
Megőrizte vezető helyét a magyar gazdagok listáján Mészáros Lőrinc. A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány ma megjelent, 2023-as összesítése szerint 660 milliárd forintos becsült vagyonával jelenleg ő Magyarország leggazdagabb embere, utána következik Csányi Sándor, 50 milliárdos különbséggel. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Felcsuti Zsolt állhat, az MPF Holding többségi tulajdonosának vagyonát 460 milliárd forintra becsülték.
A tavalyi évet rekordméretű gyarapodással zárták a 100 leggazdagabb magyar listájának élén álló üzletemberek – főleg az első három helyezett. Mészáros Lőrinc 660 milliárd forintra becsült vagyonával megőrizte első helyét a 610 milliárdos vagyonnal rendelkező Csányi Sándor előtt. Egy évvel korábban még 460 milliárd, illetve 420 milliárd forint állt nevük mellett. A harmadik helyen álló Felcsuti Zsolt gyarapodása is figyelemre méltó: az előző évi 345 milliárd forintról 460 milliárdra hizlalta vagyonát. A fenti jelentős növekedésben nem csupán az érintett cégek teljesítménye, tőzsdei árfolyama játszott meghatározó szerepet, hanem a rekorder hazai infláció és a forint korábbi leértékelődése is.
Az első tízben idén nem volt nagy változás: a hármas élbolyt Gattyán György követi 366 milliárddal, az ötödik helyen pedig Veres Tibor áll 320 milliárd forinttal. A hatodik leggazdagabb Szíjj László (280), a hetedik Jellinek Dániel (276), a nyolcadik Bige László (233), a kilencedik Széles Gábor (208), végül Kasza Lajos (147,5) zárja az első tízet.
A leggazdagabb száz közé idén legalább 14,5 milliárdos vagyonnal lehetett bekerülni, ezt a limitet mindössze négyen ugrották meg újoncként: Futó Gábor és a Piukovics fivérek az ingatlanfejlesztésben jeleskednek, Papp Edward az informatikában, Tarány Gábor pedig acélszerkezetek gyártásában. A legtehetősebb magyarok között a tavalyi kiadáshoz hasonlóan idén is két hölgyet találni. Hermann Kamilla, az Indotek résztulajdonosa 52 milliárdos vagyonával a 38. helyet foglalja el, a családjával együtt a BIF ingatlanfejlesztő vállalkozás 66 százalékos pakettjével rendelkező Schmidt Mária pedig a 46. helyen áll, 43 milliárd forintos vagyonnal.
Nagyot nőtt tavaly a leggazdagabb magyarok összvagyona is. Egy év alatt összesen 1431,7 milliárd forinttal tudták növelni vagyonukat , így ennek nagysága idén 7655,2 milliárd forint! Ez több mint a duplája a 2020–2021 közötti vagyongyarapodásnak, amely akkor 636,8 milliárd forintra rúgott. A száz leggazdagabb összvagyonának majdnem felét – 3560,5 milliárd forintot! – a lista első tíz helyezettje birtokolja, ami szintén rekordnak számít.
A kiadvány idén is közread regionális listákat. A három országrészre (Nyugat-, Kelet- és Közép-Magyarország) kiterjedő rangsorban azokat az üzletembereket találni, akiknek vagyona meghaladja az ötmilliárd forintot, de nem éri el a 100-as körbe bejutáshoz szükséges 14,5 milliárdot.
Az idén 22. alkalommal megjelent A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány – amelyet a 2002-es indulás óta Szakonyi Péter és csapata készít – számba veszi legbefolyásosabb honfitársainkat is. A hangsúlyozottan nem objektív rangsort – amely tíz politikai elemző szavazatain alapszik – évek óta Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, őt sorrendben Csányi Sándor, Rogán Antal és Mészáros Lőrinc követi. Az ellenzéki politikusok közül idén mindössze hárman fértek fel a legbefolyásosabb ötven személyt sorjázó listára. Karácsony Gergely a 36. helyen áll, megelőzve a 40. Gyurcsány Ferencet és az 50. helyre befutó Dobrev Klárát.
A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány az újságárusoknál, szupermarketekben és benzinkutaknál, valamint a Libri Online Könyváruház felületén vásárolható meg.
Szakonyi Péterrel beszélgetett a Pirkadat stábja a 100 Leggazdagabb frissen megjelent számának apropóján.
Megtekintés a Youtube-n
Egy friss jelentés szerint idén valószínűleg rekordszámú magánrepülőgépet értékesítenek, a globális magángépflotta pedig két évtized alatt megduplázódott – írta a Guardian.
A vagyonos magánszemélyekből álló amerikai Policy Studies nevű think thank gyűjtése arra jutott, hogy 5,3 millió magánrepülést hajtottak végre 2022-ben. A tavalyi volt az első év, amikor a magánrepülőzés meghaladta a korábbi, 2007-es csúcsot, amely még a 2008-as világgazdasági válság és recesszió előtt volt.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Az Első Yard-ban Korányi G. Tamás tőzsdéről, kötvényekről, egy nagy bukásról és a 100 Leggazdagabbról is mesél.
Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata. Olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti szektorban. Azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy mi motiválja őket, hogy nőttek fel, hogyan viszonyulnak a pénzhez. Hogyan alakították a karrierjüket, mit éreztek, amikor meghatározó sikereket értek el. Szoronganak-e még a jövőn, van-e B-tervük, mit tanítanak a pénzről, sikerről.
Teljes podcast itt hallgatható
Rangos Katalinnal a 100 Leggazdagabb hamarosan megjelenő számának apropóján beszélgettünk a magazin 2002-es indulásáról és a lista 22-éves alauklásáról.
Műsorvezető: Rangos Katalin
Megtekintés a Youtube-n
Rekordszámú szupergazdag norvég hagyja el hazáját, miután a balközép kormány 1,1 százalékra emelte a vagyonadót. A Dagens Naeringsliv című újság összeállítása szerint 2022-ben több mint harminc norvég milliárdos és multimilliomos hagyta el Norvégiát. Ez több, mint ahányan az előző tizenhárom év során összesen elhagyták az országot a leggazdagabbak közül. Idén várhatóan még több szupergazdag távozik a vagyonadó novemberi emelése miatt, ami a kormánynak több tízmillió koronás adóbevétel-kiesést okoz.
Sokan Svájcba költöztek, ahol sokkal alacsonyabbak az adók. Ez egy viszonylag kis mértékű adóemelés következménye, amely az ország szupergazdagjait célozza, akik helyi és állami szinten is vagyonadóval szembesülnek...
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
A lakberendezési szokásokat nehezebb tetten érni, mint az építészeti trendeket, pláne akkor, ha az elitréteg egyébként is zárt miliőjéről van szó. Bizonyos közös jellemzőket azonban így is megfigyelhetünk, ha szemügyre vesszük a legújabb luxusrezidenciákat.
Az enteriőr a kulturális és gazdasági hierarchia kifejezője, ami ugyanúgy kommunikálja a társadalmi státuszt, ahogyan az épületek homlokzata, mérete vagy annak elhelyezkedése – nem véletlen, hogy a tehetősebbek hajlamosak olyan területeket választani lakhelyül, amik szimbolikusan is kifejezik a pozíciójukat. Így például gyakran költöznek magasabban fekvő helyekre és emeletekre (például felhőkarcolókba), ami a világ számtalan nagyvárosában, így Budapesten (például a Rózsadombon és a Hegyvidéken) is megfigyelhető.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Az elmúlt hónapokban is több változás történt a világ leggazdagabb embereit felsorakoztató listán; mutatjuk, hogyan áll jelenleg, ki a leggazdagabb ember a világon, ki a top 10 leggazdagabb ember a világon, továbbá kik próbálnak a top tíz leggazdagabb ember közé kerülni. A lista napról-napra változhat, azonban sokaknak jó ideje szinte bérelt helye van a TOP10-ben...
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Péterffy Tamásról van szó, akinek bankját alig három hónappal azután jegyezték be, hogy a kabinet minden előzmény nélkül hozzányúlt a bankok különadójára vonatkozó rendeletéhez.
Első látásra szokványosnak tűnő értesítés jelent meg a Magyar Közlöny december 8-ai számában. Eszerint a kormány módosította a bankok különadójáról szóló rendeletét...
Teljes cikk az mfor.hu-n olvasható
A magyarországi privátbanki piacon kezelt vagyon 7397 milliárd forintra nőtt tavaly az egy évvel korábbi 7009 milliárdról – tájékoztatta a Blochamps Capital Kft. hétfőn az MTI-t sajtóközleményben.
A pénzügyi tanácsadó adatai szerint a privátbanki ügyfelek száma meghaladta a 48 ezret 2022-ben, szemben a 2021. évi csaknem 43 ezerrel. A privátbanki szolgáltató előrejelzése szerint az idei év végére a magyarországi privátbanki kezelt vagyon a piacok stabilizálódásával újabb ezer milliárd forinttal bővülhet.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Senki sem tudja pontosan, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mennyire gazdag, de egy új svájci ügy feltárhatja, hogyan tárolja állítólagos vagyonát a politikus. Mint kiderült, az államfő egyik csendestársa, Szergej Roldugin csellóművész helyi bankárok közreműködésével több millió svájci frankot helyezett el svájci bankszámlákon...
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Nemcsak az átlagvagyonnal bíró befektetőknek volt nehéz tavaly pénzt keresnie a piacokon, hanem a gazdagoknak is, a Knight Frank friss elemzése szerint globálisan 10%-kal esett vissza a dollármilliomosok vagyona, a legnagyobb ütést az európai gazdagok vagyona kapta. Idén viszont már derűlátóbbak a vagyonosok, érdemi emelkedésre számítanak a vagyonukban, ezzel párhuzamosan pedig többet is terveznek költeni. Kiderült az is, miben tartják pénzüket a milliomosok...
A cikk a portfolio.hu-n olvasható
--- TELJES FELMÉRÉS ELÉRHETŐ ITT ---
A világ 22 leggazdagabb férfijának több pénze van, mint az összes afrikai nőnek együtt, és a társadalmi különbségek évről évre nőnek. A svéd Linköping Egyetem új kutatása szerint azonban nem az ész repíti a csúcsra a tehetőseket...
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Súlyos büntetésre számíthat az a nagyvállalkozó, aki a gyanú szerint két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót...
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Több mint 4 ezren váltak milliomossá, öten pedig milliárdossá a Szerencsejáték Zrt. játékaival 2022-ben. Az év utolsó hónapjában pedig megszületett minden idők legnagyobb hazai lottónyertese is, több mint bruttó 30 milliárd forintnak örülhetett egy szerencsés magyar ...
Teljes cikk az origo.hu-n olvasható
Egy közismert, kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen pénzmosás és költségvetési csalás gyanúja miatt javasolt vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatósága szerint a vállalkozó cégeiből 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel 2017-ben és 2018-ban, de adót nem fizetett ...
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Mint ismert, a TV2 Bachelor – A Nagy Ő című párkereső realityjének történetében először keresi üzletember a szerelmet. Magyarország egyik leggazdagabb embere, Jákob Zoltán vállalkozik arra, hogy a képernyők előtt találja meg szíve hölgyét ...
Teljes cikk a velvet.hu-n olvasható
A Portfolio is beszámolt róla, hogy a Hindenburg Research előző héten közzétett jelentésében súlyos vádakat fogalmazott meg Gautam Adani cégbirodalmával kapcsolatban. Adaniék ugyan továbbra is ártatlannak vallják magukat, azonban ...
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Az egyik kis alföldi faluból származó Jákob Zoltán a 2010-es évek végére messze túlszárnyalta gyerekkori álmait. Műköröm-alapanyag gyártásból Magyarország egyik leggazdagabb embere lett, legutóbb 43 milliárdosra becsült vagyonával a 37. leggazdagabb magyar.
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
Az Oxfam tanulmánya szerint az új évtizedben idáig 42 billió dollárnyi új vagyon keletkezett, melynek közel kétharmada a világ felső egy százalékához vándorolt. Miközben a bolygó polgárainak jelentő részét a komplex válságegyüttes miatt az elszegényedés veszélye fenyegeti, a gazdagok még gazdagabbak lesznek, az adórendszerek pedig képtelenek kisimítani az egyre obszcénabb egyenlőtlenségeket.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Davosban a Világgazdasági Fórumon fordult a kormányokhoz 205 „patrióta szupergazdag”, akik „csökkenteni kívánják a társadalmi egyenlőtlenséget.""
Teljes cikk a hvg.hu-n olvasható
Ezúttal a társadalomtudomány szűrőjén keresztül, a demográfiai válságokról, a migrációról és az oktatási rendszer sajátosságairól kérdezi Nyáry Krisztián Kolosi Tamást.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Elkészült a magyarországi Forbes leggazdagabb magyarokat listázó decemberi összeállítása.Kik hazánk leggazdagabbjai? Hogyan, milyen szempontok alapján készül el egy ilyen lista? Mit tudhatunk meg az összegyűjtött információkból? Mennyire sikeres a generációváltás a magyar gazdasági elitben? - többek között ezeket a kérdéseket tettük fel Szakonyi Péter újságírónak, a 100 leggazdagabb magyar c. kiadvány főszerkesztőjének a Világnézet műsorában.
Műsorvezető: Petrőcz Katalin Szerkesztő: Tamás Csilla
Megtekintés a Youtube-n
Az ukrajnai helyzet, a nyugati szankciók és a gazdasági válság hatására a Forbes dollármilliárdosokat felsoroló listájáról 35 orosz csúszott le: a 2021-es összesítésben még 123-an, a 2022-esen azonban már csak 88-an voltak. A magazin orosz kiadásának összesítése szerint az elmúlt év során összesen 68 orosz milliárdosnak csökkent a vagyona.
Teljes cikk a hvg.hu-n olvasható
Luxuslakás, fényűző sportautók és egzotikus utazások. Ilyen, és ehhez hasonló témákkal találkozhatunk Magyarország 37. leggazdagabb emberének Jákob Zoltánnak TikTok profilján. A 43 milliárd forintnyi becsült vagyonnal rendelkező üzletember közel sem az átlagemberek életét éli, de nem volt ez mindig így, mindezt hosszú évek kitartó munkájával sikerült elérnie.
Megtekintés a Youtube-n
Töröcskei István és Vitézy Tamás is évekig szerepelt a 100 Leggazdagabb magyar listáján. Ők lehetnek az érintettek..
Teljes cikk a 444.hu-n olvasható
Elon Musk néhány éve a közlekedés forradalmasítását ígérte, ám a milliárdos Las Vegasban megépített föld alatti úthálózata egyelőre csak annak a jó példája, hogy aligha a nagyotmondó milliárdosok oldják meg a mindennapok problémáit.
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Tajvan különleges stratégiával lett a világ talán leggyorsabban fejlődő innovatív gazdasága. Nem vált bérgyártóvá, mint Magyarország, de nem is épített globálisan ismert márkákat, mint Dél-Korea, vagy Japán, hanem láthatatlan, de nélkülözhetetlen szereplőként beépült a legtrendibb értékláncokba.
Teljes cikk a telex.hu-n olvasható
Sikerült történelmi távlatokban összehasonlítanom a legnagyobb magyar vagyonokat, a leggazdagabb mágnásokat. A mérést kétféleképpen is elvégeztem: egyrészt áralapon, azaz a korabeli árakat hasonlítva a maiakhoz, illetve béralapon, a régi napszámot hasonlítva a mai eseti munkák napidíjához.
Teljes cikk atortenet.hu-n olvasható
Aktuális összeállítás a leggazdagabb magyarokról:
Megtekintés a Youtube-n
Ő volt a valaha élt leggazdagabb magyar. A XX. század elejére harmincezer dolgozóval Európa egyik legnagyobb és legmodernebb gyáróriását építette fel. Hatalmas vagyonából több száz lakást, utakat, kórházat, óvodát létesített, de felkarolta a csepeli izraelita és keresztény felekezeteket, diákszövetségeket, karitatív szervezeteket és ingyenkonyhákat is. Száz éve, 1922. december 25-én hunyt el az egyik leginnovatívabb magyar vállalkozó, Weiss Manfréd.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
A november végi bírósági ítélet sokkolta a nemzetközi műtárgypiacot. Hogyan lehet, hogy Nagy-Britannia egyik legelismertebb műtárgykereskedője nem vette azt észre, hogy a több ezer évesnek mondott szobrok valójában utángyártott dekorációs tárgyak, és miként lehet, hogy a világ egyik legértékesebbnek mondott magángyűjteménye is simán befogadta azokat?
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Miközben az oroszok megszállva tartják országa ötödét és módszeresen lövik Ukrajna elektromos- és vízhálózatát, Volodimir Zelenszkij belső frontokon is kemény harcot vív: az ukrán elnök igyekszik leszámolni a korrupt oligarchákkal. Köztük van ex-patrónusa, Ihor Kolomojszkij is...
Teljes cikk a valaszonline.hu-n olvasható
Magyar telitalálat született az Eurojackpoton, a játékos nyereménye mintegy bruttó 30 milliárd forint – közölte a Szerencsejáték Zrt. Ez pedig minden idők legnagyobb magyarországi eurojackpot-nyereménye...
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Bill Gates és Warren Buffett még 2010-ben indította el a „Giving Pledge” elnevezésű fogadalmat, amely arra ösztönözné a világ milliárdosait, hogy életük során vagyonuk legalább felét jótékony célokra adományozzák. Azóta ezt a kezdeményezést már számos gazdag ember aláírta világszerte, de még mindig vannak olyanok a leggazdagabbak között, akik nem lépték ezt meg...
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Kállay András, a több bankot – köztük a Raiffeisen Bankot, MKB-t –, valamint befektetési szolgáltatót, jogi irodákat tömörítő Grémium az Utódlásért Egyesület elnöke szerint már évekkel korábban gondoskodni kell a vagyonról, különben rengeteg pénzt el lehet bukni...
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Újból a hidegháború űrversenyéhez hasonló esemény zajlik, de ezúttal a legfejlettebb országok mellett milliárdosok magáncégei is beszálltak a beláthatatlan következményekkel járó versengésbe...
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
A gazdaglistáról nagyon sokan lekerültek, de Orbán Viktor új energiaügyi minisztere húsz éve is szerepelt azon...
Teljes cikk a 24.hu-n olvasható
Jeff Bezos elárulta, hogy még életében elajándékozza 124 milliárd dolláros vagyonának nagy részét...
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Ha Felcsút minden lakosa között szétosztanák az osztalékot és az árfolyamnyereséget, amit a falu néhány lakója tavaly elért, mindenkinek 14 millió forint jutott volna...
Teljes cikk a hvg.hu-n olvasható
Két hónap alatt átveszi Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az állami tőkealapok feletti irányítást...
Teljes cikk a g7.hu-n olvasható
Borúlátóak a privátbanki vagyonra ható kockázatok kapcsán a hazai privátbanki szolgáltatók. A Portfolio friss privátbanki felmérésében a szolgáltatók a tőkepiaci környezet, a magyar gazdaság helyzete és a forint árfolyama miatt is aggódnak....
Teljes cikk a portfolio.hu-n olvasható
Jákob Zoltán, a Jacobs Holding Zrt. tulajdonosa és vezérigazgatója az ország 37. leggazdagabb embere. Az életútjáról a Mokka műsorvezetőinek mesélt.
Teljes interjú megtekinthető a TV2 honlapján
Sem a Covid, sem a már belendülő recesszió nem rendítette meg a luxuscikkek piacát, sőt a növekedés árban és mennyiségben is egyre jelentősebb. Ennek egyik jól látható jele, hogy kialakult a luxusbrandek másodlagos piaca – és ez is erőteljesen növekszik.
Egyértelműen profitáltak a koronavírus-járványból a luxuscikkek gyártói. A legfrissebb, 2021-es összesített adatok szerint 285 milliárd dolláros fogalmat értek el, s ez meghaladja a 2019-es – amúgy az addigi rekord – év szintjét is.
Teljes cikk a Menedzsment fórum honlapján olvasható
A Credit Suisse elemzése szerint 2026-ra 40 százalékkal nőhet a milliomosok száma a világon. A legnagyobb mértékben a kínai gazdagok körében várható a bővülés.
A milliomosok száma világszerte 40 százalékkal növekszik a következő öt évben – írja a Bloomberg. A Credit Suisse elemzése szerint ez annak ellenére is így történik majd, hogy a koronavírus-járvány utóhatásai és az orosz–ukrán háború kártételei visszavetik az emberek magánvagyonát az idei évben.
Teljes cikk a Világgazdaság honlapján olvasható
„A valódi kapitalizmus igazából olyan, mint egy tegnap lejátszott Monopoly” – mondja Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus, egyetemi oktató és docens. Idén nyáron jelent meg A globális elit című könyve (Kossuth Kiadó), amely ismert, illetve kevésbé ismert szupergazdagok és oligarchák életútján keresztül mutatja be, kik a globális elit tagjai, miként szerezték a vagyonukat, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és milyen szándék állhat a jótékonykodásuk mögött. Az Index interjút készített a szerzővel, aki azt is elmondta, ki válhat a globális elit tagjává, kit jutalmaz a kapitalizmus, mi a különbség Donald Trump és Bill Gates között, miért lett Soros György szimbólum, és a könyve hogyan szólhat Magyarországról, ha nem is írt róla, noha egy beszédes adat mégis akad benne.
Teljes cikk az index.hu-n olvasható
Havas ismét megmondja a tutit! Csak az uniós pénzekből gazdagodnak a NER-oligarchák? A Fideszben az emberi értékeket csak a pénzben mérik?
Megtekintés a Youtube-n
M. Kovács Ágival beszélgettünk a Business jam Podcast adásában nem csak sikerről, pénzről és csillogásról.
Teljes interjú elérhető ide kattintva a Business Jam Podcast oldalán
Huszonegyedik alkalommal vált ismertté a 100 leggazdagabb magyar listája. Az összeállítást készítő Szakonyi Péter Németh Péter vendégeként arról is beszélt a Klikk TV Mélyvíz című műsorában, hogy valóban a 100 leggazdagabb hazai vállalkozót ismerhetjük-e meg a tanulságos összeállításból.
Teljes interjú elérhető ide kattintva a hirklikk.hu honlapján
Az egész világon nagy problémát jelent a generációváltás. Felmérések szerint a családi cégek többsége nem tud sikeresen megbirkózni ezzel a feladattal. Van-e fejlődés az elmúlt évtizedben? A magyar helyzet mennyiben különbözik a többi volt szocialista országbeli helyzettől?
Teljes interjú elérhető ide kattintva
Egyre nagyobb gond a generációváltás hazánkban is. Világszerte próbálnak megoldást találni arra, hogy sikeres legyen a NextGen vagyis a vagyon és az ezek alapját képező cég átadása. Sok rossz példa, zátonyra futott kísérlet mellett itthon is vannak ígéretes próbálkozások sőt bevált módszerek is. Sántha család esete egy ilyen, jól sikerült vagyonátadás.
Teljes interjú elérhető ide kattintva
A múlt hét csütörtökön megjelent a 100 Leggazdagabb Magyar 2022 című kiadvány apropóján beszélgettünk Emőd Pállal a Trend FM A Nap Vendége című műsorában.
Teljes hanganyag meghallgatható a trendfm.hu-n
Az ATV Egyenes Beszéd vendége volt Szakonyi Péter felelős szerkesztő, a frissen megjelent A 100 leggazdagabb Magyar kiadványunk kapcsán.
Teljes interjú megtekinthető az atv.hu-n
A HETI TV PIRKADAT című adásában beszélgettünk Breuer Péterrel
Forrás: Heti TV
A 100 Leggazdagabb Magyar 2022 című kiadvány kapcsán beszélgettünk a Portfolio Checklist adásában.
Teljes hanganyag meghallgatható a portfolio.hu-n
Idén is Mészáros Lőrinc a lett a legvagyonosabb magyar a 100 leggazdagabb című kiadvány összesítése szerint. Becsült vagyona 480 milliárd forint, egy év alatt 25 milliárddal gyarapodott. A 100 leggazdagabb listájára 12,7 milliárd forinttal lehetett bekerülni. A legbefolyásosabb magyarok listáján a top 10-ben egyedüli nőként az új köztársasági elnök, Novák Katalin szerepel.
Teljes video megtekinthető az RTL.hu-n
A közelmúltban elnyert autópálya koncesszió nélkül is a leggazdagabb magyar Mészáros Lőrinc. A májusban kihirdetett és 35 évre szóló autópálya üzemeltetési megállapodás bizonyára megdobja majd a felcsúti üzletember vagyonát, amely a tavalyi év “zárszámadását” követően is 480 milliárd forint - 25 milliárddal több mint egy évvel ezelőtt. A most megjelent A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány idei ranglistáján őt Csányi Sándor követi 420 milliárddal. Az OTP első emberének vagyona összességében egy év alatt nem gyarapodott - ez jórészt a bank tetemes tőzsdei árfolyam veszteségének köszönhető. Idén először léphetett fel a képzeletbeli dobogóra Felcsuti Zsolt. A világszerte ismert géptartozék gyártó MPF Holding többségi tulajdonosa Gattyán Györgyöt szorította egy hellyel hátrébb: Felcsuti vagyonát 345 milliárdra, Gattyánét pedig 320 milliárdra becsülték a kiadvány szerkesztői.
A Szakonyi Péter felelős szerkesztő és csapata által összeállított - és az idén 21. alkalommal megjelent! - kiadvány becslései és számításai szerint az ország első száz emberének összvagyona a válság és a pandémia ellenére sem csökkent , - 2021-ben elérte a 6223, 5 milliárdot. A növekedés egy év alatt megközelítette a 637 milliárd forintot. Ez érdekes módon szinte “fillérre” annyi, amennyi összvagyona az első száznak 2002-ben volt. A 100 Leggazdagabb magyar első kiadásában közölt becslés szerint ugyanis összesített vagyonuk akkor 632,4 milliárd forintra rúgott. Két évtizeddel ezelőtt a “bekerülési küszöb” mindössze 2,3 milliárd forint, azaz akkori árfolyamon 10 millió euró volt, az idei első százba viszont már legkevesebb 12,7 milliárd forinttal lehetett bekerülni.
A listán helyezett üzletemberek jelentős része továbbra is az ingatlanfejlesztésben találta meg “számítását”, ám egyre többen fektettek be már tavaly is az energetikába, ezen belül is a szolár technikába. A naperőművek értékét és jelentőségét az idén kirobbant energiakrízis még jobban emeli. Olyan üzletemberek is felfigyeltek erre a lehetőségre - többek közt Albrecht Ottó, Ináncsy Miklós, - akik korábban soha nem invesztáltak az energetikába.
A viszonylag stabil hazai gazdaság jele, hogy idén mindössze négy új szereplő jelent meg a listán. A hazai létesítmény fenntartási piac nagyágyújának tartott, Kis-Szölgyémi Ferenc, a naperőmű üzletben évek óta élenjáró Lugos Roland, a sikeres építőanyagcég, a Masterplast társtulajdonosa Ács Balázs és a legdinamikusabb ingatlanpiaci szereplőnek számító Indotek résztulajdonosa Hermann Kamilla. Ez utóbbi megjelenésével duplájára nőtt az listán jegyzett hölgyek száma. ( A tavaly csak Schmidt Mária, az ingatlanfejlesztésben tevékenykedő családi tulajdonban levő cég résztulajdonosa képviselte a gyengébb nemet.)
Idén tizenegyedik alkalommal közöl a kiadvány Befolyás barométert, vagyis egy olyan listát, amely az ország legbefolyásosabb szereplőit sorjázza. Az élen a negyedik alkalommal kétharmados többséggel megnyert választás miatt - is - nincs jelentős változás - a miniszterelnök primátusa évek óta megkérdőjelezhetetlen. Őt az elmúlt években is kiemelkedő helyen szereplő gazdasági szereplők és kormánypárti politikusok követik. Sorrendben a negyedik legbefolyásosabb Rogán Antal, akit Szijjártó Péter és Matolcsy György követ. Pintér Sándor belügyminiszternek pedig a 7. hely jutott. Előre ugrott - a lapzártát követően miniszternek jelölt - Lázár János, aki a 22. helyen szerepel. A legbefolyásosabb ellenzéki politikusnak az értékelést végző elemzők Karácsony Gergelyt tartották, aki a 30. helyre tudott felkapaszkodni. Gyurcsány Ferenc a 35. felesége Dobrev Klára pedig a 43. helyen áll. Érdekes, hogy nem jutott be az első 50 legbefolyásosabb közszereplő közé Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje.
Az első 100 Leggazdagabb magyar első ízben 2002-ben jelent meg - akkor még a Magyar Hírlap égisze alatt, Szakonyi Péter szerkesztésében. Az idei, sorrendben a 21. kiadás kiadvány metodikája az elmúlt évek alatt sem változott, a vagyoni becslések alapját továbbra is a cégek saját tőkéje jelenti. Az idei kiadvány a ceginfo.hu adatbázisát használta, szakmai partnere pedig a BDO Magyarország volt. A kiadványban közölt szócikkek megírásához ezen kívül nyilvános adatbázisokat is felhasználtak, amelyeket az érintett személyekkel történő személyes egyeztetések követtek. A kiadvány 2022. május 26.-án kerül forgalomba. Megvásárolható a Lapker hálózatában, a kiskereskedelmi láncokban és benzinkutakon is. Megrendelhető a libri.hu online áruházában is.
A Hungarikum Alkusz Cégcsoport piaci növekedése és tulajdonszerzése a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben. Beszélgetés Keszthelyi Erikkel, a Hungarikum Alkusz Cégcsoport alapító-társtulajdonosával - 2. rész
Forrás: A 100 Leggazdagabb Facebook oldal
Beszélgetés Keszthelyi Erikkel, a Hungarikum Alkusz Cégcsoport alapító-társtulajdonosával - 1. rész
Forrás: A 100 Leggazdagabb Facebook oldal
A jubileumi 20-ik kiadványról beszélgettünk Rangos Katalinnal.
Forrás: Heti TV
Látványos animációban foglalta össze a telex.hu a lista élvonalának, az első 15 helyezettnek az összetételét és az aktuális vagyon mozgásukat az elmúlt két évtizedben.
Az animációt érdemes többször is végigpörgetni, nagyon érdekes jelenségeket figyelhet meg az ember. Mészáros Lőrinc rakétaszerűen felfutó pályája mellett tanulságos látni Simicska Lajos gyors felemelkedését és még gyorsabb bukását, vagy azt, hogy az eredeti élmezőny milyen sokáig megmaradt: a 2002-es és a 2010-es top 15 között 13 névnyi átfedés van.
Animáció a telex.hu-on
A 100 leggazdagabb magyar idei kiadványát Orbán Viktor úgy értékelte, hogy a szereplők 80 százaléka még mindig baloldali. Ezzel szemben a valóság az, hogy a százas lajstromból legfeljebb 14 főnek van szoclib múltja vagy ellenzéki jelene – de az ő többségük is betagozódott már a NER-be. Átvilágításunkból kiderül továbbá, hogy a lista bő fele Fidesz-kompatibilis figurákból áll, s közülük húszan a rendszer egyértelmű tartóoszlopai. Lehet, hogy a kormányfő csak utóbbiakat tartja igaz jobboldalinak, mindenki más balos „elhajlónak” számít?
Nézzük akkor, kikről is van szó...
Teljes cikk a Válasz Online-on
Újoncok és érdekességek a 100 leggazdagabb magyar listán – a Millásreggeliben többek között erről is beszélgettünk a műsorvezetőkkel.
Riport a Millásreggeli adásában 34:25-től
A járvány okozta válság ellenére tovább nőtt a 100 Leggazdagabb magyar vagyona. Az idei, sorrendben 20. összeállításunk adatai szerint az összesített vagyon 5586,7 milliárd forintot tett ki, szemben az első, 2002-es kiadás 632,4 milliárdjával. A lista élére ezúttal Mészáros Lőrinc került, Csányi Sándort váltva az élen. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 2011 óta vezette a sort.
Teljes cikk a femcafe.hu-n
A koronavírus-járvány nem viselte meg a leggazdagabbakat, sőt a többség növelte is a vagyonát, "Mészáros Lőrincnek" például 184 milliárd forinttal nőtt a vagyona. A 100 leggazdagabb magyarról ismét megjelent az éves beszámoló. Szakonyi Péter, a kiadvány szerkesztője volt a Reggeli gyors vendége.
Teljes interjú meghallgatható a klubradio.hu-n
Húsz éve állítjuk össze a 100 Leggazdagabb Magyar című kiadványt, amelynek felelős szerkesztője, Szakonyi Péter a Klikktv Mélyvízben úgy fogalmazott: „politikai beállítottság szerint nem vizsgáljuk a vagyonos embereket, de a miniszterelnök kijelentését, miszerint a lista nyolcvan százaléka még ma is baloldali, egyszerűen nem értem. Nem értem, mit jelent ez, netán balról veszi elő a pénzt?”.
Teljes cikk a hirklikk.hu-n
Ha azt mondjuk, hogy az elmúlt években nehéz volt kiszámítani a vagyonok nagyságát, idén bátran állíthatjuk: ez a lehetetlenséggel határos. A koronavírus a feje tetejére állította az egész világ gazdaságát: miközben a leggazdagabbak jó része tovább gazdagodott (sőt voltak, akiket éppen a Covid-19 tett milliárdossá), sok szektorban vagyonok olvadtak el vagy csökkentek. Eltűnt a kiszámíthatóság, elpárologtak a stabilnak tartott metódusok.
Forrásaink most is változatlanok: mint eddig minden évben, a nyilvános céginformációs rendszerekre, a gazdasági szaksajtó írásaira, a tőzsdei adatközlésekre és részvényárfolyamokra, valamint a cégek hivatalos közleményeire támaszkodunk. De ez csak a kiindulópont. Hozzáadódnak további információk: az árbevétel, az adózás előtti eredmény, a saját tőke és a hitelállomány nagysága. Mindezeket már a kiadványunk előkészítésének idején, vagyis a tavasz folyamán nagyjából ismerik a tulajdonosok. Így nélkülözhetetlen adatokat kaptunk az érintettektől, a listáinkon szereplőktől is, már a hivatalos „bevallási szezon” előtt.
Teljes cikk a 24.hu-n
A járvány alatt a harmadával nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona, Mészáros Lőrinc egy év alatt 185 milliárddal gyarapodott. Teljes cikk a 24.hu-n
Ezúttal az ingatlanbefektetések és a vagyonépítés kapcsolatáról beszélgettünk. Milyen lehetőségek vannak a hazai ingatlanpiacon, vajon a lakoság hány százaléka gondolkodhat egyáltalán ingatlan befektetésben, és a 100 Leggazdagabb magyar portfóliójában milyen arányban szerepelnek ingatlan befektetések.
Forrás: B.Laur
Aranyemberekről, milliárdosokról beszélgettünk Szántó Gráf Youtube csatornáján.
Forrás: Szántó Gráf
A többnyire gazdasági témákkal foglalkozó, cseh E15 heti magazin a 100 Leggazdagabb magyar kiadványunk nyomán 4 oldalas cikkben mutatja be a 10 leggazdagabb magyart.
Köszönjük az együttműködést!
A hetente megjelenő, főként gazdasági témákkal foglalkozó szlovák Trend Prime magazin a 100 Leggazdagabb magyar kiadványunk nyomán 3 oldalas cikkben mutatja be a 10 leggazdagabb magyart.
Köszönjük az együttműködést!
Cserhalmi Imre cikke "Aranyemberek - Beszélgetés gazdagokkal a gazdagságról" című kötetünkről az olvassbele.com gondozásában.
Teljes cikk (online)A 168 óra hasábjain jelent meg Buják Attila cikke az "Aranyemberek - Beszélgetés gazdagokkal a gazdagságról" című kötetünkről a Mai Ügyek / Magyarország rovatban.
Teljes cikk (PDF)
"Aranyemberek - Beszélgetés gazdagokkal a gazdagságról" című kötetünkről beszélgettünk Rozgonyi Ádámmal a Könyvpercek magazin szeptemberi adásában.
Forrás: infostart.hu
HOGY KINEK MENNYI PÉNZE VAN, ELVILEG MAGÁNÜGY.
KI SZERETI, HA MEGKÉRDEZIK TŐLE, HOGY MEKKORA ÖSSZEG VAN A SZÁMLÁJÁN, MIT VETT MOSTANÁBAN, MILYEN BEFEKTETÉSEI VANNAK, VAGY MILYEN HOBBIKRA KÖLT?
SENKI. A MILLIÁRDOSOK SEM.
MIVEL
AZONBAN A VAGYONUK EGY RÉSZE LÁTVÁNYOS ÉS NYOMON KÖVETHETŐ,
FIGYELIK ÉS ELEMZIK ŐKET. VILÁGSZERTE KÉSZÜLNEK A LISTÁK, EZEKBŐL
TUDJUK, HOGY MÁR NEM BILL GATES, HANEM JEFF BEZOS, AZ AMAZON.COM
ALAPÍTÓJA A FÖLD LEGGAZDAGABB EMBERE, VAGY HOGY MAGYARORSZÁGON
CSÁNYI SÁNDOR BÁNIK A LEGJOBBAN A PÉNZZEL, 18 ÉV
ALATT 15 MILLIÁRD FORINTRÓL 295 MILLIÁRDRA NÖVELTE A
VAGYONÁT. DE A RANGSOROK ALAPJÁN MONDHATÓ KI AZ IS, HOGY
A VILÁG TÍZ LEGGAZDAGABB EMBERÉNEK TÖBB A VAGYONA,
MINT A LEG-SZEGÉNYEBB NÉGYMILLIÁRDNAK ÖSSZESEN. S
HOGY KIT MI MOTIVÁL, HOGYAN LEHET A CSÚCSON MARADNI,
MEDDIG URALHAT EGY EMBERT A PÉNZ?
ELTÉRŐEK A MOZGATÓERŐK.
2020. szeptember 17-én jelenik meg Szakonyi Péter, Aranyemberek című könyve, amelyben a szerző éppen az előbbi kérdésekre próbál válaszokat adni. Magyar milliárdosokkal beszélget arról, hogy mivel és hogyan lehet nagy cégeket, nagy vagyont felhalmozni. Mindeközben az ember képes-e megőrizni arcát és a személyiségét? Vajon büszke-e magára, vállalható-e a családja számára, amit csinál, van-e, aki folytatni akarja a megkezdett utat a gyerekek közül. A Kossuth Kiadó gondozásában készült könyv nem az üstökösökre, hanem az állócsillagokra koncentrál, azokra, akiket nem valaki más, adott esetben a politika emelt fel és tett gazdaggá, hanem a maguk erejéből lettek azok, amik. Ahogyan „A 100 leggazdagabb magyar“ című kiadványt 18 éve szerkesztő Szakonyi Péter írja, interjúalanyai valódi és éles piaci helyzetben, nem egy esetben átlépve az országhatárt, nemzetközi versenyben is bizonyítottak. Ők azok, akik nem gyanús ügyletekkel, megkérdőjelezhető közbeszerzési pályázatokkal, trükkös kormányzati kapcsolatokon keresztül értek el sikereket.
A magyar milliárdosok kétharmada kicserélődött 2002-2020 között, mióta A 100 leggazdagabb magyar kiadvány figyelemmel követi őket. Az idei ragsorban mindössze 23 olyan ember szerepelt, aki ott volt 2002-ben is. Demján Sándor nem azért nincs már közöttük, mert a vagyona nem lenne elég hozzá, hanem mert 2018-ban meghalt. Az Aranyemberek című könyvben éppen emiatt egy korábbi, 2017-es beszélgetés szerepel vele. Amit mond, ma is érvényes.
Mindenesetre, a 100 leggazdagabb magyar című kiadvány számításai szerint a milliárdosok összvagyona idén 4568,1 milliárd forintra csökkent, ami 64,9 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban. A válság kevés kivétellel mindenkit rosszul érintett. És még nincs vége. Érdekes lesz a jövő évi lista is.
Az idén megjelent és az első, 2002-es 100-as listán 23-án szerepeltek, ami azt jelenti, hogy a leggazdagabbak 3/4-e kicserélődött.
Az eltelt 19 évben nem csak a résztvevők meghatározó része változott, de a vagyonok nagysága is - ez viszont egyértelmű növekedést mutat. Az első kiadásban a “bekerülési küszöb” mindössze 2,5 milliárd forint volt, ami akkori árfolyamon 10 millió eurónak felelt meg. Ugyanez a 100 Leggazdagabb 2020-as kiadása szerint már 9,8 milliárd forint lett - ez majdnem négyszeres növekedésnek felel meg.
Érdemes azt is szemügyre venni, hogy az akkori leggazdagabbak milyen mértékben tudták gyarapítani vagyonukat. Az élboly a következőképpen fest:
Az élen itt is Csányi Sándor áll az akkori 15 milliárdos vagyont 295 milliárddal tudta gyarapítani. A második helyen a veteránnak számító Széles Gábor található, akinek vagyona 138 milliárd forinttal lett több az eltelt majdnem 2 évtizedben. Tőle alig lemaradva Veres Tibor következik, ő 135 milliárddal gyarapodott. Ezzel be is zárult a “100 felettiek klubja”.
A negyedik legjobban teljesítő milliárdos Bige László lett, akinek vagyona 92 milliárddal lett több, az ötödik helyen álló Demján Sándornak - illetve örököseinek - 80 milliárd forint, a hatodik helyen álló Leisztinger Tamásnak viszont “csak 56 milliárdos pluszt sikerült felmutatnia. Őt a Videoton két vezető-társtulajdonosa Lakatos Péter és Sinkó Ottó követi - az előbbi 48,5 az utóbbi pedig 46 milliárd forintos növekedéssel.
Ebben a rangsorban a kilencedik helyen található Dunai György 45 milliárd forintos bővülést tudott felmutatni. A tizedik legjobban teljesítő milliárdos helyét holtversenyben Nagy György és Nagy Elek foglalhatta el - mindketten 35 milliárddal lettek gazdagabbak, mint 2002-ben.
A felsorolt szemyélyek életrajzát és tevékenységük tavalyi összegzését A 100 Leggazdagabb magyar című kiadványban találhatják - mely megrendelhető a Libri online könyvesboltjában.
A gazdasági világválság idején a 100 millió forintos vagyonnal rendelkező embereket gondolták gazdagnak a magyarok, mára ez 1 milliárdtól kezdődik egy friss felmérés szerint. Milliomosnak lenni ennél fogva már rég nem jelenti azt, hogy valaki gazdag lenne.
A Nap Vendége műsorban, Lakatos László kérdezte Szakonyi Pétert mennyire is gazdagok a magyarok.
Forrás: TREND FM
Az ország társadalmi-gazdasági fejlődéséről beszélgettünk Pogátsa Zoltán főszerkesztővel a frissen megjelent a 100 leggazdagabb magyart bemutató kiadvány apropóján. A majd' egy órás interjúban elemezzük a 100-as listát, a vagyonok és az iparágak alakulását is.
Forrás: Új Egyenlőség
Az idei kiadványról beszélgettünk Rangos Katalinnal.
Forrás: Heti TV
Magyarország legnézettebb online televíziójában beszélgettünk az idei "100 Leggazdagabb magyar" kiadványról, a megjelenés körülményeiről, a válságról és a feltörekvő iparágakról.
Forrás: Nemzeti1tv
Megjelent a "100 Leggazdagabb magyar" kiadvány. Maradt minden változatlan? Vagy Mészáros Lőrinc visszacsúszott? Az utolsó helyet pedig 9,8 milliárdos vagyonnal lehetett megcsípni.
Szakonyi Péterrel, a 100 Leggazdagabb magyar kiadvány felelős szerkesztőjével készített interjút a Millásreggeli stábja.
Kép forrása: Linus Schütz, Pixabay
Az első interjú a megjelenés napján, 2020 június 12-én. Az Egyenes Beszéd vendégeként Szakonyi Péter a 100 Leggazdagabb Magyar kiadvány szerkesztője.
Forrás: ATV (atv.hu)Igaz történetek és mértékadó értékelések a magyar milliárdosokról. Jövő májusban ismét megjelenik A 100 leggazdagabb, ez lesz a rangsor 19. kiadása. A magyar magazinpiac egyedülálló kiadványa ez alkalommal is többre vállalkozik az életpályák bemutatásánál. Ahogy minden évben, A 100 leggazdagabb 2019-ben is alaposan megvizsgálja a gazdagodás folyamatát, a forintmilliók és -milliárdok megszerzése mögötti teljesítményt, a hazai és nemzetközi eredményeket. Igyekszik követhetővé tenni, hogyan gyarapodott − vagy éppen csökkent − a magyar gazdagok vagyona, betekintést nyújt a számok mögé.
A milliárdosok országos rangsora mellett A 100 leggazdagabb áttekintést ad a feltörekvő vállalkozásokról és vállalkozókról, regionális listákba sorolja az ország legtehetségesebb, legsikeresebb vagyonos embereit. A 100 leggazdagabb 2018-os kiadásában csaknem 200-an kerültek fel a regionális listákra.
A vagyoni rangsor mellett immár hagyományosan közöljük a magyar politikai elit legbefolyásosabb szereplőinek listáját is. A hangsúlyozottan szubjektív összeállítást az ország tíz legelismertebb politológusának véleménye alapján készítjük el − 2020-ban már hetedik alkalommal.
Ez a befolyás-barométer jól árnyalja azt a képet, amelyet a gazdagság alapján készült rangsor mutat, hiszen kiderül belőle, hogy a leggazdagabbak nem feltétlenül a legbefolyásosabbak.
A
100Leggazdagabb Magyar
Több, mint
300oldal
Több, mint
40cikk
No.1:
990milliárd